Oldal kiválasztása

Assassin’s Creed Lineage – Itt az első rész

Assassin’s Creed Lineage – Itt az első rész
14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Megérkezett az Assassin’s Creed 2 cselekményét felvezető élőszereplős, négyrészes Lineage első epizódja, ami közel negyedórásra sikeredett.

Vészesen közeledik az Assassin’s Creed 2 megjelenése, így a UbiSoft időszerűnek látta a YouTube-ra fellőnni a játék történetét felvezető rövidfilmsorozat, az Assassin’s Creed Lineage első részét. Az Assassin’s Creed: Lineage egy előzménysztorit mesél majd el, melyben a főszereplő az Assassin’s Creed 2-ben irányított Ezio édesapja, Giovanni Auditore da Firenze lesz. A film részben CGI, részben élőszereplős a technológiai megvalósításért pedig az a Hybride Technologies felelt, akik korábban a Sin City-n és a 300-on is ügyködtek.

 

Emellett ismét előkerült a folytatás lehetséges helyszíne és kora, amiről korábban már pletykálkodtak. A UbiSoft munkatársa, Philippe Bergeron a német PLAY’D tévének ezúttal úgy nyilatkozott, hogy a középkori Európa, valamikor Artúr király korszaka, vagy a nagy kedvence, a feudális Japán lehet akár a végső befutó.

 

Bergeron kijelentése azért is fura, mert pár héttel ezelőtt még a második világháború volt terítéken, mint lehetséges idősík, ráadásul a UbiSoft akkor még nem zárta ki, hogy hölgy formálja meg a főhőst.

Translate »