Oldal kiválasztása

E3 2009 – Mozgásba lendült az Aliens vs. Predator

E3 2009 – Mozgásba lendült az Aliens vs. Predator
15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A GTTV exkluzív E3-as külön kiadásában látható először mozgás közben a Rebellion legújabb produkciója, az Aliens vs. Predator. Kötelező!

A megkaparintott mozgókép kitűnően summázza a játékról eddig elhangzottakat, így valóban nemcsak gyönyörűen fest majd az egész, hanem tényleg olyan mértékű brutalitás és kegyetlenség tárul a szemünk elé, ami miatt mindenképpen 18-as karikát kaphat majd az Aliens vs. Predator. A játékban mindhárom frakcióval – tengerészgyalogos, Alien, Predator – lehetőségünk lesz játszani, mindhárom faj külön egyjátékos kampányt és különálló sztorit kap, melyek idővel majd keresztezik egymást, így egy-egy történést több szemszögből is átélhet majd a játékos. 

 

 

Az Aliens vs. Predator a tervek szerint 2010 elején fog a boltokba kerülni, Xbox 360, PlayStation 3 és PC platformokra.

Translate »