Rage – Ilyen lesz az Anarchy Edition
A Bethesda egy Utah-ban tartott rendezvényen előzetesen már bemutatta a Rage gyűjtőknek szánt kiadványát, az Anarchy Editiont, ami már Európában is előrendelhető, köszönhetően az angol áruházaknak.
Olvass továbbA Bethesda egy Utah-ban tartott rendezvényen előzetesen már bemutatta a Rage gyűjtőknek szánt kiadványát, az Anarchy Editiont, ami már Európában is előrendelhető, köszönhetően az angol áruházaknak.
Olvass továbbUgyan a PlayStation Network egy ideje már elérhető, a Store sajnos még mindig a nem működő szolgáltatások sorát gyarapította. Szerencsére nem sokáig, jövő héten ugyanis ismét élni fog.
Olvass továbbA múltkori DeadBlock bejelentés után újabb letölthető, nyáron megjelenő fejlesztést jelentett be az idén huszadik születésnapját ünneplő Digital Reality. A Skydrift a sebesség és az akció szerelmeseit igyekszik majd közös játékra invitálni.
Olvass továbbA mai naptól Európában is elérhető a Team Bondi és a Rockstar nyomozós játéka, a ’40-es években játszódó L.A. Noire, mely júniusban kapja meg első letölthető bővítményét.
Olvass továbbA Remedy pár héttel ezelőtt hivatalosan is megerősítette, valóban készül a csapatnál egy új Alan Wake projekt, ma pedig befutottak az első nem hivatalos információk.
Olvass tovább