GDC 2011 – Trine 2 gameplay bemutató
Idén tavasszal mutatkozik be a Trine második része, ami hosszabb hallgatást követően ismét mozgásba lendült. Ezúttal egy háromfős kooperatív gameplay bemutatót leshetünk meg.
Olvass továbbIdén tavasszal mutatkozik be a Trine második része, ami hosszabb hallgatást követően ismét mozgásba lendült. Ezúttal egy háromfős kooperatív gameplay bemutatót leshetünk meg.
Olvass továbbJövő héten mutatkozik be az ilomilo első letölthető bővítménye, a The Autumn Tale, ami két új fejezettel és számtalan vadonatúj kihívással toldja meg a SouthEnd Interactive puzzle-je eddigi tartalmát.
Olvass továbbBár a Nintendo 3DS eladásai az egekbe szökkentek a megjelenésének napján, a hozzá kiadott játékok egyelőre nem teljesítettek meggyőzően, ugyanis egyetlen szoftver sem tudott az első két helyen bemutatkozni.
Olvass továbbMegjelent Japánban a Nintendo újabb generációs, 3D-s képességekkel felvértezett kézi konzolja, amely igen erős rajtot vett, gyakorlatilag a nipponi gamerek tisztára pucolták a boltok polcait az első pár nap leforgása alatt.
Olvass továbbAki rendelkezik japán PlayStation Network profillal, 1.8GB-nyi szabad hellyel a merevlemezén, ráadásul még Yakuza fan is, ne habozzon, töltse le a ma megjelenő demonstrációt a japán PlayStation-ös online piactérről.
Olvass tovább