Kategóriák: Hírek

PlayStation Vita – Japánban tuti befutó?

15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az SMBC Nikko Securities elemzője, Kazuharu Miura úgy véli, az év végén csak Japánban megjelenő PlayStation Vita igazán jól fog teljesíteni majd a szigetországban, és a szoftverek eladásai se maradnak majd el.

Az SMBC Nikko Securities elemzője, Kazuharu Miura előrejelzése szerint ugyanis jövő év márciusáig több mint két és félmillió PlayStation Vita találhat gazdára, míg a programokból ugyanezen időszak végéig közel hétmillió példányt vásárolnak majd meg a játékosok. Miura úgy véli, a számadatokat gyakorlatilag csak az befolyásolhatja, hogy a Sony milyen nyitócímekkel, és milyen megjelenés utáni játékokkal tud majd előrukkolni.

 

Az elemző arra is rámutatott, hogy a megjelenés követő három éven belül biztosan nem lesz nyeresége a Sony-nak a gépen, s amíg kezdetben a Sony körülbelül 65 dollárt veszít minden eladott Vitán, addig 2013-ra ez az érték 32 dollára csökkenhet. Miura szerint ilyenkor már közel 8,5 millió eladott Vitával büszkélkedhet majd a Sony.

 

 

Az Ace Securities elemzője, Hideki Yasuda azonban már nem ennyire bizakodó, szerinte ugyanis a bonyulult hardver miatt megnő a fejlesztési idő, és az se biztos, hogy sokan belevágnak majd a kezdetekben a gépre való fejlesztésben, hiszen nem tudni, mit is ér majd el a premier után a Vita.

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28