Kategóriák: 3DS

Splinter Cell 3D részletek

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A kizárólag Nintendo 3DS-re készülő Splinter Cell 3D-ről eddig nagyon keveset tudtunk, az IGN azonban összeszedte az eddigi tudnivalókat, melyből rendeget újdonságra derült fény.

Az IGN összegyűjtött információi szerint a még mindig pontos megjelenés dátum nélküli Splinter Cell 3D most áprilisban fog megjelenni, és ugyanaz a történetet meséli majd el, mint a 2005-ben megjelent Splinter Cell: Chaos Theory. A Nintendo új handheldjére készülő Sam Fisher kaland ugyanis egy remake lesz, amiben a harmadik világháború kitörését kell megelőznünk, miközben a kormény titkos összeesküvéseit is fel kell göngyölítenünk.

 

Sam fegyverarzenálja is kibővül, így többek között új képességekkel felvértezett éjjellátó szemüveget, füst -és robbanógránátot, valamint egy SC-20K nevű fegyvert is kapunk. Az irányítást a UbiSoft Montreal teljesen a 3DS-hez igazítja, így például zárnyitást az egyik stickkel hajthatjuk végre, míg az inventory-ban való keresgélést a Slide Paddel ejthetjük meg, de az érintőképernyőt is használatba fogjuk majd venni. Ami még biztos, hogy a megjelenéskor se kompetitív multiplayer, se online co-op mód nem lesz a játékban.

Megosztás
Közzétette:
Shifty

Legfrissebb bejegyzések

Silent Hill Townfall – játékteszt

A Silent Hill sorozat japán után most skóciába veszi az irányt, egy St. Amelia nevű…

2026-10-14

Hell Let Loose Vietnam – Játékteszt

Hajrá pirosak, nyerjenek a kékek és fordítva, győzzünk ordítva!

2026-10-14

Nailcrown – Előzetes betekintő

A Nailcrown egy rövidesen megjelenő old-school FPS, mely brutalitása már-már vetekszik a DOOM játékokéval.

2026-10-11

Darkest Dungeon®: The Fire’s Edge – Beketintő

Új DLC 10 évvel a kiadás után.

2026-10-11

Gravebound – Korai Hozzáférés betekintő

A Gravebound egy 6 fős kooperatív extraction shooter, ahol az emberiség összecsap a fellázadt háztartási…

2026-10-10

No more room in hell 2 – 1.0 megjelenés betekintő

A No More Room in Hell 2 hivatalosan is kilépett Korai Hozzáférésből és az 1.0…

2026-10-10