Dragon Age 2 – Hivatalos, hó végén jön a demó

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Tegnap délelőtt még cáfolta az Electronic Arts és a BioWare a Dragon Age 2 demójával kapcsolatos szóbeszédeket, azonban a kiadó jobbnak látta, hogy ma reggel hivatalosan is megerősítse a demonstrációs verzió közeledtét.

Tegnap FutuRetrO még arról számolt be, hogy a hét elején "nem hivatalosan" bejelentett Dragon Age 2 demó kapcsán a BioWare és az Electronic Arts is szót kért, és a mindkét fél határozottan jelezte, a korábban közzé tett megjelenési dátum, illetve a demó részletei pusztán spekulációk.

 

A márciusban megjelenő folytatást készítő BioWare és a játék kiadásáért felelős Electronic Arts végül tiszta vizet öntött a pohárba, és még tegnap este hivatalosan is megerősítette, valóban kapunk kipróbálható verziót a Dragon Age 2-ből, ami a bejelentés szerint a korábbi pletykával ellentétben nem csak PC-re, de X360-ra és PS3-ra is elkészül. A február 22-én megjelenő demóban a játék prológját próbálhatjuk ki, és összesen három különböző karakterosztály közül választhatunk majd.

 

A Dragon Age 2 Európában március 11-én lesz megvásárolható, PC, X360 és PS3 platformokon.

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28