FRISSÍTVE: Battlefield 3 teaser trailer, részletek

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Game Informer magazin ma jelentette be, hogy márciusi számuk borítóján a Battlefield 3 szerepel majd, ami egyben azt is jelenti, hogy hamarosan komoly információáradatra számíthatunk a játékkal kapcsolatban.

A Battlefield 3 a sorozat első igazán önálló játéka lesz a 2005-ben megjelent Battlefield 2 óta. Igaz, hogy a széria égisze alatt több cím is napvilágot látott az említett időszakban, mint a Battlefield 2142, BF 1943, BF Bad Company, vagy a BF Heroes, de azok tulajdonképpen oldalhajtásnak tekinthetők.

 

A harmadik teljesen önálló fejezet első trailerét holnapra ígérik, s ez lesz az első alkalom, hogy látunk valamit a játékból, annak másfél évvel ezelőtti bejelentése óta. A hivatalos leleplezés, jelenlegi információink szerint a március elsején esedékes GDC-n várható, míg a megjelenés valamikor 2011 végén.

 

Nem mellékesen ez lesz az első cím, amely a DICE Frostbite 2.0 elnevezésű motorját fogja használni, így az elvárások nagyok. Tehát nem véletlen, hogy a tegnapi bejelentés szerint a stúdió elkaszálta a BF 1943 Pacific PC-s verziójának, illetve a Bad Company Onslaught módjának fejlesztését, hogy minden erőforrásukkal a Battlefield 3-ra összpontosíthassanak.

 

Frissítve: 2011.02.04. 10:08:10

 

Befutott időközben a holnapra ígért trailer is.

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28