A Namco Bandai egyesülés szintén remek üzleti kilenc hónapos periódust tudhat magáénak, mind az eladások, mind pedig a bevételek nőttek, így a fejlesztő és egyben kiadó most elégedetten bólogathat.
A japán illetőségű Namco Bandai bevétele 1.8%-os növekedés után az április elsejétől, december harmincegyedikéig tartó időszakban 288 millió jen volt, mely mellett a profit 253%-kal ugrott meg, ennek eredményeképp a könyvelésbe 16.6 millió jent vezettek be az operációs bevételek rubrikájába. Szoftvereladások frontján a Tekken 6 volt az egyik legnagyobb húzócím, a bunyós király franchise hatodik számozott epizódjából 1.08 millió kópiát értékesítettek a megfigyelt időszakban.
A God Eater Burst 460 ezres eladott kópiával, míg a Gundam Musou 3 430 ezer értékesített darabszámmal járult hozzá a fenti eredményekhez. Tegnapról tudjuk valamint, hogy a Ninja Theory játéka, az Enslaved 460 ezres fogyással tudott szerepelni a Namco Bandai kiadásában, ami nem túlzottan fényes performansz, hogy őszinték legyünk. Összességében tehát nincs gond, gyarapodás volt tapasztalható minden téren, bizakodva nézhetnek a jövőbe. Az aktuális üzleti esztendő március utolsó napjával zárul majd.
Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!
A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…
A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…
A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…