Cikkek

A kis kedvencek titkos élete 2

7 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Házi kedvenceink visszatértek és szórakoztatóbbak, mint valaha!

A nagy sikerű első rész után, a történet gyakorlatilag ott folytatódik, ahol az abbamaradt, így akik nem látták az előzményt, picit talán hátrányban lesznek. Nem lesz kevésbé szórakoztató nekik sem, de nyilván hozzáad az élményhez, ha ismerjük a szereplőket. Visszatér Max, Duke, Hógolyó és Gigi, de azért a többiek is kapnak pár kisebb lehetőséget, ám az előző rész „mit csinálnak háziállataink, amíg mi házon kívül vagyunk” felütése helyett, itt teljesen más irányba vitték a dolgokat.

Az első rész poénjai, pont az előbb említett dologból adódtak: az egymással bandázó, otthon „rosszalkodó” állatok, rengeteg humor forrása volt és ez elég is volt a kellemes kikapcsolódáshoz. Most mással próbálkozott az Illumination, ami valahogy mégsem áll össze teljes egésszé. A humor megint erős, a poénok ülnek, a szinkronok zseniálisak, ám a történet helyenként funkcionális és lényegtelen, ráadásul több szálon fut, amik viszont egymásra nincsenek igazán hatással, mivel Max tanyasi kalandja és megvilágosodása vagy Hógolyóék mentőakciója, egészen a végéig nem fonódik össze. Sorban kapjuk a jeleneteket, a kacagtató poénokat, de semmi több sajnos.

Garantáltan sikeres lesz ez a rész is, mivel minden megvan benne, ami egy szórakoztató, nyári rajzfilmhez kell: állatok, poénok, cukiság. A történet hiányosságai miatt, felnőtteknek nem biztos, hogy néhány ütős poénon kívül, maradandó élményt szerez, de 3D valamennyit hozzáad a kalandhoz.

Legfrissebb bejegyzések

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28