Életem legjobb száma – Filmkritika

Az Életem legjobb száma első pillantásra könnyed zenés drámának tűnik, amely a zeneipar kevésbé látványos oldalát mutatja meg. Alapvetően nem szoktam nagy elvárásokkal beülni a moziba, legyen jó színjáték, jó történet és kössön le a film. A filmben megismerhetjük Ricket (Paul Rudd) és bandáját, akik esküvőkön lépnek fel a „Zöld Szigeten” (Írország). Egy fellépésük alkalmával találkoznak a világhírű előadóval Danny Wilsonnal (Nick Jonas), akivel Rick az esküvői fellépés után együtt zenél és itt születik meg Danny legújabb, a Billboard listájának élére kerülő száma. A film a plagizálás kérdését és a szerzői jogok körüli konfliktusokat helyezi a középpontba. Rick a közös zenélés alkalmával adott ötleteket Dannynek készülő számához, ám Danny később nem igazán tulajdonít jelentőséget Rick közreműködésének és innen indulnak a bonyodalmak. Rick követeli a neki járó részt, de bizonyítékok nélkül ez eléggé körülményes. A sztori ezután kezd bonyolódni, mikor főhősünk már az esküvői zenekara és a saját családja körében is feszültségeket okoz. Nem is lőném le a poént, nézzük is meg a színészi játékot.

Paul Rudd számtalan filmben és sorozatban feltűnik, mondhatjuk, hogy a zenés produkciók sem állnak tőle messze. Ebben a filmben az énekhangján kívül még a drámai színjátékát is bemutatja, amit remekül sikerült a vászonra vinni. Konfliktusai és saját igazáért folytatott küzdelme egész jól megelevenedik a filmvásznon, a néző együtt tud érezni vele és képes elérni, hogy szurkoljunk a sikerének.Nick Jonas zenei karrierjén kívül ugyancsak felbukkan pár nagyszabású filmben és sorozatban. Az ő színészi játékára sem lehet sok panasz, a lelkiismeretes zeneszerző játéka is remekül beleillik a filmbe és tudja is hozni a tőle elvárható szintet. Azonban volt néha olyan érzésem a vetítés közben, hogy az általa játszott szerep kényelmetlen lenne a számára. Kicsit semleges érzéseket keltett bennem, több játékidővel és erősebb karakterábrázolással még emlékezetesebb alakítást nyújthatott volna.

John Carney rendezésében azért akadnak kivetni való dolgok. Logikai bakik, fölösleges elemek és nem életszerű helyzetek. Alapjában véve jól indul a sztori, de a kezdeti lendület hamar elfogy. Néha kicsit kuszának és vontatottnak éreztem a történet elmesélését, a film vége felé pedig hirtelen túl sok mindent kapunk, így egy kicsit összecsapottnak érzem az utolsó fél óra eseményeit. A történet, amit bemutat, az teljesen jó. A mesélésében megszűnik a kezdeti dinamika, a film közepe nagyjából tölteléknek érződik, hogy meglegyen a másfél óra. Vígjáték, musical és dráma, ezekbe a kategóriákba sorolták be a filmet. Lehet egy-két beszóláson nevetni, de vígjátéknak semmiképp sem nevezném, a musical kategóriát pedig nem is értem, mert nem kaptunk olyan sok zenét benne, főleg nem teljes számot.