Filmkritikák

Made in Italy – Filmkritika

4 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A londoni bohém művész, Robert, fiával, Jackkel visszatér Olaszországba, hogy felújítsák azt a nyaralót, amit egykori felesége hagyott rájuk. Arra azonban egyikük sem számít, hogy a házat milyen borzasztó állapotban találják… Ahogy apa és fia hozzálátnak a munkálatokhoz, rá kell ébredniük, hogy nemcsak a nyaralóra, de kettejük kapcsolatára is ráfér egy alapos renoválás. Szerencsére eleinte lehetetlennek tűnő feladatuk során segítségükre van a közeli kisváros bohókás apraja-nagyja, így az idő előrehaladtával Robert és Jack nemcsak a ház körüli teendőikkel kezdenek el haladni, hanem esélyt kapnak, hogy túllépjenek múltbéli sérelmeiken és újra megleljék a boldogságot.

Liam Neeson ezer arca közül most ismét láthatunk egy újabbat. Noha az apa szerepében már láthattuk számtalanszor, köztük a Taken/Elrabolva film-sorozatban is, most egy másik verzióját mutatja meg. A két főszereplő, Liam Neeson és Micheál Richardson apa és fia a való életben is és ebben a szívmelengető, komédiába csomagolt családi drámában egy személyes tragédia feldolgozása is megtörténik: Liam Neeson felesége, Richardson édesanyja, évekkel ezelőtt egy síbaleset során vesztette életét.

Kettejük játéka és összhangja hozzáad a filmhez, szinte minden jelenetben érezhető, hogy nem két idegennek kell eljátszania a vérségi köteléket, így kettejük szereplése kevésbé érezhető művinek: mintha egyszerűen csak betekintést engednének az életükbe, sokszor nem is filmként néztem az előadást emiatt. Micheál játékára sem lehet panaszunk, egy szinten említhető édesapjáéval, egyszerűn brillíroznak a rájuk írt szerepekben!

A sztori a szokásos csavarokkal operál, de mindezt olyan könnyed módon teszi, hogy még ha már az elejétől fogva sejthető is a végkifejlet, nem unatkozunk egy percig sem. Liam rengeteg humor forrása a filmben, de mind érett, kellemes, nem a manapság megszokott két fing egy böfögés skálán mozog. Üdítő végre olyan sztorit látni, ahol nem csöpög az egész a máztól, nem szirupos, vagy éppen túlzóan humoros, épp ellenkezőleg, teljesen hihető és érthető reakciói vannak a szereplőknek, legalábbis ami a főszereplőket illeti. Nyilván mivel romantikus vígjátéknak van beharangozva, ezért kell bele valamiféle szerelmi szál, de a filmnek valahol ez a gyenge pontja is, nem tud igazán kibontakozni még a végére sem. A lényeg apa és fia egymásra találása, ezt viszont tökéletesen véghezviszi.

Mivel a film Toszkánában játszódik, ezért gyönyörű helyszínekből nem lesz hiány, végig gyönyörködhetünk a tájban, az épületekben, a mediterrán hangulatban, amire ráerősítenek az autentikus szereplők, a helyi közösség képében. Ráadásul a film női főszerepét ellátó Valeria Bilello maga is olasz származású.

A körülbelül másfél órás játékidő hamar eltelt, de nem is volt bő lére eresztve, itt nem volt rá szükség. Talán pont emiatt nem volt ideje sem leülni a filmnek, így az ember elejétől a végéig tudja élvezni az egészet. Zárásként annyit mondhatok, hogy remélhetőleg fogjuk még látni ezt a duót együtt szerepelni, mert a nézők csak nyerhetnek vele!

Korhatár: 12 éven aluliaknak nem ajánlott!

Forgalmazó: Big Bang Media

Legfrissebb bejegyzések

Vampire Therapist – betekintő

Vampire Therapist, mert a halhatatlan vérszívóknak is oda kell figyelniük a mentális egészségre.

2024-05-09

A kaszkadőr – Filmkritika

Az utóbbi idők egyik legjobb, kifejezetten mozivászonra készített akció-vígjátéka megy a mozikban, vétek lenne kihagyni…

2024-05-09

Kill It with Fire 2 – Játékteszt

Arachnofóbok bosszúhadjárata

2024-05-09

The Planet Crafter – játékteszt

A The Planet Crafter egy terraformálós csavarral az túlélő sandboxból egy bolygóformáló élményt alkot!

2024-05-08

Children of the Sun – Játékteszt

Stílusos puzzle játék egy mesterlövész lánnyal.

2024-05-07

Sker Ritual – játékteszt

Túlélő lövölde, mely a Call of Duty zombis módjából és a Killing Floor játékokból merít…

2024-05-06