Csatahajó – Filmkritika

A Universal indította az idei nyári moziszezont a Hasbro Torpedója alapján készült Csatahajóval, ami a Transformers-szel szemben nem akarnak többnek látszani, mint ami.

A plakáton nagy betűkkel büszkén hirdetett, a "Transformers atyjától" csak részben állja meg a helyét, a Csatahajó ugyanis Michael Bay sorozatával szemben nem igyekszik komolyan venni magát, s meg se próbál valami épkézláb történetet elmesélni. De egy olyan film esetében, ahol első perctől kezdve a látványon, az állandó hullámvasút-érzésen van a hangsúly, ez nem is akkora probléma. A Hasbro-Universal párosának nagyköltségvetésű mozija ennek a kritiériumnak ugyanis maradéktalanul megfelel, sőt, játszi könnyedséggel tesz túl a sokak által nagyrabecsült Transformers (szerintem túlértékelt) CGI-orgiáján, olykor olyan elképesztő jeleneteket a vászonra csalva, hogy az ember szeme is csak káprázik.

Ehhez a hangulathoz remekül asszisztál a rendező, Peter Berg, aki láthatóan egy percig se vette komolyan a feladatát, de az összeterelt színészgárda is pont azt hozza, amit egy ilyen látványmozitól elvárnánk. Lélektelen, üres karaktereikből nem is lehetne mást kihozni, mint a sablonszereplőket jellemző jellemvonásokat, üres, gyenge poénokat és az ilyen filmek állandó sajátját, a patriotizmust. Mindezek ellenére a Csatahajó működőképes, mert szórakoztat, és hiába rossz film, hiába érezzük elpocsékolt két órának a film játékidejét, a sokszor abszurditásba forduló akciók, a látvány és a néha fülsüketítő hangerővel tomboló események csak sodornak előre, így egy délutáni kikapcsolódásnak akár még jó is lehet.

Értékelés: 5/10