A brit MCV értesülései szerint az idei E3 elképesztően izgalmasnak ígérkezik, ugyanis mindhárom nagy konzolgyártó Los Angeles-ben mutatja majd be új, következő generációs masináját.
A Nintendo korábban már megerősítette, az idei E3-on mutatja be a végleges specifikációjú Nintendo Wii U-t, illetve annak premiercímeit, az MCV friss információi alapján azonban könnyen megeshet, hogy mind a Sony, mind a Microsoft elorozza a rivaldafényt a kiotóiaktól.
A magazin megbízható belsős forrásokra hivatkozva ugyanis állítja, függetlenül attól, hogy idén valószínűleg mégse kerül forgalomba a következő Xbox és PlayStation, mind a Microsoft, mind a Sony előrukkol az új géppel Los Angeles-ben.
Egy város építő/menedzsment játék és egy FPS roguelite találkozik a Pax Autocratica-ban, és egy rendkívül…
A borzongás árnyéka a szárazföldre és a tengerekre is rávetül, ahogy beköszönt a Wargaming Halloween…
A Silent Hill sorozat japán után most skóciába veszi az irányt, egy St. Amelia nevű…
Hajrá pirosak, nyerjenek a kékek és fordítva, győzzünk ordítva!
A Nailcrown egy rövidesen megjelenő old-school FPS, mely brutalitása már-már vetekszik a DOOM játékokéval.