FRISSÍTVE: Final Fantasy XIII-2 – Jövő héten jön a PSN-es demó, friss trailer

14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Kevesebb egy hónap, és nyugaton is elérhetővé válik a Japánban már december közepe óta beszerezhető Final Fantasy XIII folytatás, ami a legutóbbi PlayStation Blogcast szerint jövő héten demóval kedveskedik a régiónak.

A legújabb Final Fantasy XIII-2 gameplay trailerben a sorozat egyik legkedvesebb teremtményével, a Mogokkal ismerkedhetünk meg, akik főhősünk útja során adnak hasznos tanácsokat, nyújtanak segítséget.

 

A Japánban már december 15-e óta kapható új Final Fantasy Észak-Amerikában január harmincegyedikén, Európában pedig február harmadikán fog a boltokba kerülni, Xbox 360-ra és PlayStation 3-ra. A megjelenés előtt, január 11-én termékmintával is kedveskedni fog a XIII-2, ami egyelőre csak PSN-re lett megerősítve.

 

Frissítve: 2012.01.06. 13:06:22

 

A Square Enix is megerősítette, jövő héten jön a demó, ami január 10-én globálisan minden Xbox 360 tulaj, és tengerentúli PS3-as felhasználó számára elérhető lesz, majd egy nappal később, január 11-én az európai PSN tagok is leszippanthatják majd a próbaverziót.

Legfrissebb bejegyzések

BALL x PIT – Játékteszt

Golyókat pattogtatva építsd újra Ballbylon megsemmisült városát és szerezd meg kincseit.

2025-12-05

Zúzógép – Filmkritika

Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…

2025-12-03

Anima Gate of Memories: I&II Remaster – betekintő

Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…

2025-12-03

HBO Max – 2025. decemberi ajánló

Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…

2025-12-01

Christy – Filmkritika

Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…

2025-11-30

Wall World 2 – játékteszt

A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…

2025-11-30