Mass Effect 3 – Kiszivárgott a béta, első képek, gameplay

15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Tegnap egy véletlennek köszönhetően kikerült az Xbox Live-ra a korábban beharangozott, jövő év elejére ígért Mass Effect 3 bétája, amit ugyan a BioWare és a Microsoft azóta eltávolított, de nem elég korán…

Néhány szerencsés ugyanis időben le tudta szippantani a korai, közel sem végleges bétaváltozat, s a NeoGAF fórumát azonnal ellepték az első képek, illetve egy több mint tíz perces kamerás gameplay is befutott. Ezekből megismerhetjük a karakterkészítést, illetve betekintést kapunk belőlük a Galaxy at Warba is, amiről részletesebben itt és itt emlékeztünk meg.

 

Casey Hudson, a BioWare producere késő este a játék fórumán megerősítette, a Microsoft hibájának köszönhetően vált idő előtt elérhetővé a béta egy korai változata, de ez közel sem tükrözzi a januárban érkező változat minőségét. A Mass Effect 3 bétáját azóta eltávolították a LIVE-ról.

 

A trilógia befejező része március hatodikán fog megjelenni, PC, Xbox 360 és PlayStation 3 platformokon, míg a játék demója és bétája valamikor januárban mutatkozik be.

Legfrissebb bejegyzések

Pax Autocratica – Korai Hozzáférés betekintő

Egy város építő/menedzsment játék és egy FPS roguelite találkozik a Pax Autocratica-ban, és egy rendkívül…

2026-10-16

Elérkezett a halloween a Wargaming összes játékában!

A borzongás árnyéka a szárazföldre és a tengerekre is rávetül, ahogy beköszönt a Wargaming Halloween…

2026-10-16

Silent Hill Townfall – játékteszt

A Silent Hill sorozat japán után most skóciába veszi az irányt, egy St. Amelia nevű…

2026-10-14

Hell Let Loose Vietnam – Játékteszt

Hajrá pirosak, nyerjenek a kékek és fordítva, győzzünk ordítva!

2026-10-14

Nailcrown – Előzetes betekintő

A Nailcrown egy rövidesen megjelenő old-school FPS, mely brutalitása már-már vetekszik a DOOM játékokéval.

2026-10-11

Darkest Dungeon®: The Fire’s Edge – Beketintő

Új DLC 10 évvel a kiadás után.

2026-10-11