15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A tegnapi napvilágot látott részletek után újabb érdekességekre derült fény a Borderlands folytatása kapcsán, melyek ismét a Game Informer írásából származnak.

Ezúttal arra derült fény, hogy gyártónként lesznek sorolva a fegyverek a játékban, így könnyebben fel lehet ismerni őket, és gyorsabban tudunk majd köztük keresgélni. Az NPC-k teljesen animáltak lesznek, fel s alá lófrálnak majd a hozzájuk kapcsolódó területen, miközben interakcióba léphetnek környezetükkel. A járművekkel kapcsolatban újdonság, hogy a négyszemélyes gépek lesznek az általánosak, és visszatérnek a Class és Artifact módok is.

 

A folytatásban megmarad a háromágú fejlődési fa, ahol ezúttal a képességek fejlesztésén lesz a hangsúly, és nem a stat boostokon. Két új képesség is bemutatkozott, melyek egyike az első gombnyomásra felgyorsítja a tüzelési sebességet, míg másodikra a kétfegyveres harcnál megnöveli a hasonló fegyverek pontosságot, míg különböző fegyverek esetén megduplázza a sebzést.

 

A  Borderlands 2 a tervek szerint 2012 második felében fog megjelenni, PC-re, Xbox 360-ra és PlayStation 3-ra.

Legfrissebb bejegyzések

Pax Autocratica – Korai Hozzáférés betekintő

Egy város építő/menedzsment játék és egy FPS roguelite találkozik a Pax Autocratica-ban, és egy rendkívül…

2026-10-16

Elérkezett a halloween a Wargaming összes játékában!

A borzongás árnyéka a szárazföldre és a tengerekre is rávetül, ahogy beköszönt a Wargaming Halloween…

2026-10-16

Silent Hill Townfall – játékteszt

A Silent Hill sorozat japán után most skóciába veszi az irányt, egy St. Amelia nevű…

2026-10-14

Hell Let Loose Vietnam – Játékteszt

Hajrá pirosak, nyerjenek a kékek és fordítva, győzzünk ordítva!

2026-10-14

Nailcrown – Előzetes betekintő

A Nailcrown egy rövidesen megjelenő old-school FPS, mely brutalitása már-már vetekszik a DOOM játékokéval.

2026-10-11

Darkest Dungeon®: The Fire’s Edge – Beketintő

Új DLC 10 évvel a kiadás után.

2026-10-11