15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Sefton Hill, a Rocksteady főnöke az IGN-nek adott interjúban hivatalosan is megerősítette, hogy az első Batman-játék utána az Arkham City se fog többjátékos módot tartalmazni.

Bár sokáig úgy tűnt, a Batman: Arkham City már tartalmazni fog multiplayer opciót, ma azonban Sefton Hill, a Rocksteady főnöke az IGN-nek adott interjúban hivatalosan is megerősítette, hogy erre mégse kerül sor. Hill azzal indokolta a csapat döntését, hogy alapos vizsgálatok után arra jutottak, az egyjátékos kampányra koncentrálják minden erőforrásaikat, hogy a lehető legjobb játékélményt kínálják a játékosoknak. A Rocksteady elnöke azt is elárulta, a fejlesztés a végső fázisba került, így a játékba már biztosan nem kerül be utólag a mód, és bízik benne, hogy a rajongók elfogadják a stúdió döntését, és ha kezükbe veszik a játékot, akkor belátják, jól döntöttek.

 

A Batman: Arkham City idén ősszel mutatkozik be, PC, X360 és PS3 platformokon. Az új infók mellé négy új kép is érkezett, ezeket a galériában lehet bevizsgálni.

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20