Ultramarines – Filmkritika

A Warhammer 40.000 1987-ben született meg, az akkor már futó Warhammer című, alapvetően a Gyűrűk Ura világára építő fantasy szerepjáték sci-fi változataként. A táblás szerepjáték a gyűjthető figuráival elég hamar komoly népszerűségre tett szert az Egyesült Királyságban, és világszerte egyaránt, így nem meglepő, hogy hamarosan megszülettek az első regények, melyek a W40K komor világába engedtek betekintést az olvasóknak, és idővel ezeket követték a képregények, majd a különböző számítógépes játékok is. Az univerzum népszerűsége, tehát stabilan tartja magát, ezért érdekes, hogy eleddig még nem készül semmiféle filmes adaptáció. Ezt a csendet törte meg most az Ultramarines: A Warhammer 40K Movie című animációs film.

Azok számára, akik esetleg nem ismernék ezt a világot, álljon itt egy rövid összefoglaló! A negyvenedik évezredben az emberiség egyesült a halhatatlan Istencsászár birodalmában, és galaxisok ezreit hódította meg, viszont folyamatosan háborúzni kényszerül a világűrt benépesítő idegen fajokkal, továbbá a gyors utazást lehetővé tevő hipertér démonaival, a káosz erőivel. A császár haderejének nagy részét a Birodalmi Gárda adja, míg az emberiség legkiválóbb harcosai, az emberfeletti erővel bíró űrgárdisták, akik különféle rendházakba tömörülve szolgálják az Istencsászárt. Ezek közül az egyik legkiemelkedőbb az Ultramarines rendház. És mivel az univerzum legjellegzetesebb alakjai ezek a szuperkatonák, nem meglepő, hogy az első filmes adaptációt is köréjük szövik.

A történet elég egyszerű. Az Ultramarine-ok egy frissen felavatott osztaga vészjelzést fog egy félreeső bolygóról, melyen tulajdonképpen egyetlen stratégiai szempontból fontos dolog van, egy kolostorerőd. Ezt az erődöt egy másik rend katonái őrzik, tőlük származik a vészjelzés is, és mivel ők az egyetlen egység a közelben, a maroknyi űrgárdista útnak indul, hogy utána járjon mi okozhatott problémát egy egész századnyi harcosnak ezen az első ránézésre jelentéktelennek tűnő planétán. Megérkezésükkor csak lemészárolt testvéreiket találják és a környéket a káosz jelei borítják, s a maroknyi, újoncokból álló csapatnak kell legyőznie a gonoszt, ami egy seregnyi űrgárdistával végzett.

A forgatókönyvet az a Dan Abnett jegyzi, aki korábban már számos nagysikerű 40K könyvet és képregényt is írt, így a rajongóknak kellemesen ismerős lesz a film minden perce, ugyanakkor a film úgy építkezik, hogy az se legyen teljesen elveszett, aki életében először találkozik ezzel az univerzummal. A kis létszámú szereplőgárda egyáltalán nem jelent problémát a filmnél, sőt, inkább megkönnyíti az egész menetét, ugyanis az Ultramarines esetében is érvényes a 40K kiadványok szokásos struktúrája, miszerint egy aránylag rövid felvezetés után gyakorlatilag a befejezésig folyamatos pergő akciót kapunk.

Ebből következik az is, hogy aki mályen szántó gondolatokat, vagy terjengős drámai dialógusokat vár, az itt nem találja meg a számításait. Persze akad itt is némi filozófia, főleg az ironikus felcser mondataiban, de ezek megértéséhez nem árt, ha az ember tisztában van az előzményekkel is.

A szinkronra nem lehet panasz. Annak ellenére, hogy többnyire ismeretlen színészekkel dolgoztak a készítők, a karakterek mind hitelesek, és a környezet hangjai is mind a helyükön vannak. A film legnagyobb hiányossága az animáció minősége. Sajnos ezen a téren erősen érezhető, hogy budget kategóriás alkotást nézünk, ugyanis helyenként olyan érzést kelt a látvány, mintha egy évekkel ezelőtti játék átvezetőit néznénk. Sajnos különösen igaz ez a karakterek arcának megjelenítésére, aminek következményeként a mimika szinte teljes hiánya kicsit rombolja a hangulatot. Ugyanakkor a csatajelenetek, amiből akad bőven a film 75 perce alatt, bőven kárpótolnak az átvezető részek hiányosságaiért.

Összefoglalva az Ultramarines egy egyszerű történet a 40K univerzum legikonikusabb karaktereivel, melyben megvan minden, ami egy rajongónak kellhet, ugyanakkor azoknak is élvezhető, akik nem ismerik ezt a világot. A film kilencven százaléka tömény akció, amit nagyon szépen megcsináltak a készítők, de az átvezető részeknél érezhető, hogy a rendelkezésükre álló pénzmag erősen korlátozott volt, és ezt a karakterek mimikája sínylette meg leginkább. A végső pont megállapítása kicsit nehéz. Rajongóként 8/10-et adnék neki, a vizuális hiányosságok és a rövidség miatt, de figyelembe kell venni, hogy ez erősen korlátozott rétegnek szóló alkotás és legalább megközelítőleg objektíven, más alkotásokkal összevetve kell értékelni. Végezetül tehát 40K és sci-fi rajongóknak erősen ajánlott alkotás, a többiek viszont valószínűleg jobban teszik, ha elkerülik.