Amíg a világ egyik végében épp a CES, addig a másikban a Nintendo World 2011 zajlik éppen, a kiotóiak pedig saját rendezvényükön mi másról is beszélhetnének, mint a tavaly bejelentett, és idén tavasszal érkező Nintendo 3DS-ről.
A rendezvényen többek között kiderült, hogy Japánban a zsebkonzol megjelenésével egyidőben tíz exkluzív cím lát majd napvilágot, amiből most összesen nyolcat lepleztek le a kiotóiak. A nyolc nevet tartalmazó lista mellett megjelenési időszakokat is bejelentett a Nintendo, így a Steel Diver,a Pilotwings Resort és a Zelda: Ocarina of Time 3DS tavasszal, a Star Fox 64 3D és a Kid Icarus: Rising pedig nyáron érkezik, míg az Animal Crossing 3DS, a Paper Mario 3DS és a Mario Kart 3DS nem rendelkezik megjelenési dátummal. A játékok ára egyébként meglepően magas lesz, hazai árfolyamon durván 12400 és 15500 forint között mozognak majd.
Kicsit a technikáról is mesélt a Nintendo, így kiderült, hogy ha sima DS játékokkal játszunk, akkor egy töltéssel az akumuulátor 5-8 órát bír, míg ha 3DS-es alkotásokat nyüstölünk a masinán, akkor kikapcsolva a háttérvilágítást 3-5 órát bír majd a gép. A töltési idő egyébként durván 3,5 órát vesz majd igénybe.
Golyókat pattogtatva építsd újra Ballbylon megsemmisült városát és szerezd meg kincseit.
Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…
Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…
Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…
Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…
A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…