Silent Hill: Downpour – Végleges cím, első konkrétumok

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Game Informer aktuális számában jelentek meg a tavalyi E3-on bemutatott, nyolcadik Silent Hill első konkrétumai, amihez egy végleges cím is kaptunk, így Silent Hill: Downpour néven fut majd az új epizód.

A magazin előzeteséből kiderült, hogy a cseh Vatra Games fejlesztése a ködös Silent Hill városában játszódik majd, a helyszín azonban rengeteg újdonságot ígér, ugyanis a magazin szerkesztői által látott demóban a város délnyugati részében kalandozhattunk főhősünkkel, ezt a régiót pedig eddig egyetlen Silent Hillben se látogathattuk meg.

 

A játékmenetről is szó esett, így a Game Informer aktuális számából kiderült, hogy a név valóban kötelez, így a víznek komoly szerepe lesz a játékmenetben. Az ígéretek szerint a harc kicsit háttérbe szorul, főhősünk lehetősége szerint inkább menekülőre fogja majd, ha a helyzet kezd elmérgesedni. Így talán nem meglepő, hogy ennek megfelelően egyszerre mindössze egy fegyver lehet nálunk, és az is hajlamos lesz tönkremenni. Kapunk sok-sok boss-harcot, amit a már jól bevált Quick Time Event-ek segítségével bírnak mozgásra a fejlesztők. A magazin képeit erre találjátok.

Legfrissebb bejegyzések

Pax Autocratica – Korai Hozzáférés betekintő

Egy város építő/menedzsment játék és egy FPS roguelite találkozik a Pax Autocratica-ban, és egy rendkívül…

2026-10-16

Elérkezett a halloween a Wargaming összes játékában!

A borzongás árnyéka a szárazföldre és a tengerekre is rávetül, ahogy beköszönt a Wargaming Halloween…

2026-10-16

Silent Hill Townfall – játékteszt

A Silent Hill sorozat japán után most skóciába veszi az irányt, egy St. Amelia nevű…

2026-10-14

Hell Let Loose Vietnam – Játékteszt

Hajrá pirosak, nyerjenek a kékek és fordítva, győzzünk ordítva!

2026-10-14

Nailcrown – Előzetes betekintő

A Nailcrown egy rövidesen megjelenő old-school FPS, mely brutalitása már-már vetekszik a DOOM játékokéval.

2026-10-11

Darkest Dungeon®: The Fire’s Edge – Beketintő

Új DLC 10 évvel a kiadás után.

2026-10-11