Kategóriák: Hírek

X360 – Jön a ráncfelvarrott új konzol

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Tegnap kora délután még csak pletyka volt, estére azonban hivatalossá vált, hogy a remekül szuperáló X360 kontroller november elején eg új, frissített verziót kap, melyen a legnagyobb változást a D-Paden hajtották végre az MS mérnökei.

A kontrollert sokan kritizálták a nem túl pontos D-Padje miatt, így a Microsoft mérnökei nemrég összeültek, és kicsit átdolgozták a dizájnt és a problémás D-Padet, ami ezúttal kétféle verzióban lesz majd használható. Egyrészt megmaradt az előző verzióról ismert süllyesztett állás, de egy 90 fokos csavarással kiemelhetjük agombokat, így sokkal pontosabb irányítást érhetünk el, például a verekedős játékoknál.

 

Nem ez az egyetlen változás egyébként a kontrolleren, a mérnökök a gombok korábbi színeit is kukába hajították, így azok most szürkés árnyalatban pompáznak. Az új kiegszítő november 9-én kerül a boltokba, Play & Charge Kittel egybecsomagolva, 65 dolláros árcédulával.

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28