Még meg sem jelent az Obsidian gondozásában készülő új Fallout, a Bethesda máris jelezte, hogy a megjelenést követően DLC-kel szeretné fenntartani a játék iránti érdeklődést.
Chris Avellone, az Obsidian munkatársa egy vele készült interjúban bejelentette, hogy bár a csapat még nem tudja, mihez kezd a megjelenést követően a játékkal, a kiadó nagyon szeretné, ha letölthető bővítmények formájában egészülne majd ki a New Vegas. A játéknál egyébként a stabil 30 FPS elérése a cél, amit mind PC-n, mind konzolokon szeretnének majd elérni. Friss képeket is kaptunk, ezeket erre találjátok.
Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…
Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…
Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…
Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…
A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…
A World of Tanks ünnepi eseményét ezúttal nem más dobja fel, mint a zseniális Benedict…