16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A tegnapi képek és infók után Molyenux rövid bemutatót tartott a GDC-n egybegyűlt újságíróknak, ahol mozgás közben is megtekinthető volt az ősszel érkező Fable 3.

Molyneux a kérdezz-felelek során elárulta, a Fable 3 kapcsán bőven van még mit bejelenteniük, és az idei E3-on leplezik le a játék harmadik olyan újítását, ami alapvetően sokkolja a rajongókat. A tavalyi GAMESCom-on az új célt, és annak eléréséhez szükséges szabályrendszert mutatta be a Lionhead, vagyis hogy Albion trónját megszerezve kell vezetnünk birodalmunkat. Mi dönthetjük el, milyen törvényeket és szabályokat hozunk, döntéseinknek pedig komoly súlya van. Az idei X10-en mutatkozott be a második komoly ficsőr, a személyes kapcsolatok elmélyülése, mellyel az emberi érzelmek minél hitelesebb ábrázolása a cél, míg a harmadik újdonságot a már említett E3-on mutatja majd be Molyneux és a Lionhead.

 

A bejelentett PlayStation Move-ról is megosztotta véleményét, mely szerinte a Sony részéről nagy lépés előre, a Natalhoz képest azonban közel sem akkora, mint azt esetleg sokan gondolják. Az innováció hiánya és a túlságosan precíz irányítás miatt alapvetően nem a casual réteget célozza meg a kiegészítő, és ez a későbbiekben akár gond is lehet a Sony számára. Természetesen, mint fejlesztő kíváncsi a kiegészítőre, szeretné alaposabban is szemügyre venni, mint vásárló azonban nem lett annyira meggyőzve, hiszen a Wii MotionPlus technológia lett lekoppintva, ami így kicsit összezavarhatja a vevőket.

 

 

 

Legfrissebb bejegyzések

BALL x PIT – Játékteszt

Golyókat pattogtatva építsd újra Ballbylon megsemmisült városát és szerezd meg kincseit.

2025-12-05

Zúzógép – Filmkritika

Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…

2025-12-03

Anima Gate of Memories: I&II Remaster – betekintő

Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…

2025-12-03

HBO Max – 2025. decemberi ajánló

Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…

2025-12-01

Christy – Filmkritika

Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…

2025-11-30

Wall World 2 – játékteszt

A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…

2025-11-30