Kategóriák: PlayStation 3 hírek

God of War III – Európa mégse kap idén demót

17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Amikor már tényleg kezdtük elhinni, hogy nemcsak Japán és Észak-Amerika, de Európa is kap a God of War III demójából, akkor a Sony egy huszárvágással minden reményünket szertefoszlatta.

Múlt héten számoltunk be róla, hogy a Sony a District 9 Blu-Ray lemeze mellé mellékeli a God of War 3 E3-as demóját, amit a japánok a nemrég megjelent Infamous-szal kaparinthatnak meg, Észak-Amerikában a novemberben megjelenő God of War Collectionnel lesz beszerezhető, illetve az említett District 9 filmmel. Eddig úgy tűnt, Európában csak a jövőre megjelenő GoW felturbózott kollekció debütálásakor küldhetjük tesztlaborunkba Kratos harmadik kalandjának próbaverzióját, azonban a Distric 9-es akcióval felcsillant a remény, amit a Sony ma délelőtt teljesen romokba döntött.

 

A Sony sajtóképviselője azonban ma délelőtt pontosította a korábbi District 9-es hírt, így kiderült, hogy a GoW 3 demóval tarkított sci-fi Blu-Ray verziója csak Észak-Amerikában fog megjelenni. Mindez mit jelent? Hogy Európában csak a 2010-ben megjelenő God of War Collection megvételekor tudjuk kipróbálni a harmadik rész demóját.

Megosztás
Közzétette:
Shifty

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28