Kategóriák: Hírek

Fejlesztették a Kameo folytatását?

17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A CVG értesülései szerint a Rare az X360 premierjére időzítette a Kameo második részének a megjelenését, a projekten gőzerővel dolgoztak, végül mégse lett belőle semmi.

A CVG meg nem nevezett forrásra hivatkozva arról számolt be, hogy az X360 premierjénre időzítve szerette volna a boltok polcaira pakolni a Rare a Kameo folytatását, azonban a csapat struktúráját érintő átszervezések és elbocsátások közbeszóltak. A csapat pedig azóta nem is tervezi, hogy második részt készítsen, ami egyrészt a fenti okok, illetve az első rész pocsék eladásainak tudható be. A belső forrás állítása szerint egy másik, meg nem nevezett cím is kapott volna folytatást, de ugyanezen okok miatt a Rare végül ezt is ejtette.

 

Legfrissebb bejegyzések

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29