A mai napon ért véget a hét közepén elrajtolt, Japánban tartott CEATEC rendezvény, ahol többek között a Fujitsu is felvonult termékeivel. A cég jövőbeli telefon koncepciókkal volt jelen, melyek igencsak futurisztikusra sikeredtek.
Október 6-án nyitotta meg kapuit, a mai napon pedig zárta azt a Japánban tartott, évről évre megrendezésre kerülő CEATEC kiállítás, ahol a hazai és külföldi cégek új innovációikat, jövőre szóló koncepcióikat és egyéb terveiket mutatják be a szakma és a nagyközönség előtt. A Gizmodo csapata is jelen volt az eseményen, így a srácok lőttek pár fotót a Fujtsu jövőbeli telefonterveiről, melyek igencsak hajmeresztő koncepciókban bontakoztak egyelőre ki.
Ezek közül egyik személyes kedvencünk a tollméretű telefon, melynek virtuális kijelzője és billentyűzete lenne, de akad itt karperecre hajazó verzió, illetve kristályból készült, szappant idéző is. Hogy ezekből az okostelefonokból mi valósul majd meg? A terméktervezők egyedi dizájnját elnézve, reméljük, nem minden! További képekért KATT IDE!
Golyókat pattogtatva építsd újra Ballbylon megsemmisült városát és szerezd meg kincseit.
Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…
Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…
Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…
Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…
A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…