Kategóriák: Hírek

Bemutatkozik a PS3 Slim?

17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Felkerült a világhálóra egy elég rossz minőségű felvétel, amin állítólag a korábban is pletykált PlayStation 3 karcsúsított változata látható. A videóból megismerkedhetünk az újdonságokkal is.

Még májusban röppent fel az első hitelesnek mondható szóbeszéd, miszerint a Sony gőzerővel dolgozik a PlayStation 3 karcsúsított, bővített változatán. Természetesen a japán csapat cáfolt a PlayStation 3 Slim hallatán, azonban egy most megjelent videó mégis arról tanuskodik, hogy létezik a konzol, ráadásul már készen is van. 

A videó ugyan nagyon rossz minőségű, de a feltöltő rövid megjegyzésekkel azért tudtunkra adja, hogy miről is beszélnek a felvételen látható emberek. Ebből pedig kiderül, hogy eltűnt a kártyaolvasó, újradizájnolt PlayStation 3 feliratot kapott a gép, valamint új tálca kidobó gomb is került rá. Ezen kívül két USB csatlakozó, valamint egy kevésbé színes logó is felkerült a gépre. A videóból arra a kérdésre, miért nem látni máshol ilyet, azt a választ kapta a kíváncsiskodó, hogy mert más országban egyelőre nem lehet kapni. Valószínűleg fake, vagy valami kínai utánzat, erre majd a Sony válasza után kapunk csak valós választ.

 

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28