17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Konzolokra már jó ideje elérhető a Call of Duty: World at War második pályacsomagja, ami belátható időn belül PC-n is tiszteletét teszi majd.

A Treyarch második világháborús produkciójának új letölthető tartalma négy vadonatúj térképet tartalmaz; Banzai, Corrosion, Sub Pens, illetve a a kooperatív Nazi Zombie módot kiegészítő Zombie Swamp pályát. A Banzai névre keresztelt pályán egy folyó két oldalát összekötő hídért folyik majd a küzdelem, ami mélyen az ellenséges területen belül található. A Corrosion térképen egy porig rombolt orosz vasútállomáson kell helytállnunk, míg a Sub Pens névre keresztelt pályán egy tengeralattjáró bázison eshetnek egymásnak a felek.

 

A csomag júniusban konzolokra már megjelent, a PC-s verzióra viszont még kicsit várnunk kell, ugyanis a pakk az 1.5-ös sebtapaszba integrálva debütál majd, de egyelőre a tesztelés és az optimalizálás szakasza folyik. Vagyis heteken belül mi is megkapjuk a Map Pack 2-öt, ami a konzolos verziókkal szemben teljesen ingyenes lesz.

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28