18 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Phil Harrison, az Atari elnöke ma délelőtt jelentette be, hogy hivatalosan is rátette a kiadó a mancsát a Ghostbusters játékadaptációjára.

A második Szellemirtók cselekménye  után két évvel később játszódik majd a játék, melynek színvonalát nem csak a hangulat és az ismert elemek erősítik majd, hanem Bill Murray és Dan Aykroyd is saját hangját kölcsönzi karaktereiknek.


A játék hánytatott sorsa valamikor tavasszal kezdődött, amikor az Activison-Blizzard páros több Sierra alkotásra sem tartott igényt, így a Terminal Reality produkciója komoly gondba keveredett. Pár héttel ezelőtt aztán felröppent a pletyka, miszerint a szebb napokat is megélt Atari bábáskodik majd a forgalmazás felett, amit végül ma délelőtt a cég elnöke, Phil Harrison meg is erősített. A kiadott sajtókommüniéből megtudtuk, hogy az Atari nagyon sokat vár a játéktól, mely a 2009-es esztendőben piacra kerülő alkotásaik egyik húzóneve lehet. A platformokat tekintve PC-n kívül next.-gen konzolokra, Nintendo Wii-er és DS-re, továbbá PS2-re is napvilágot lát a Ghostbusters.

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28