Dead Rising 2 – A Blue Castle hegeszti?

18 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Capcom zombitrancsírozós produkciójának, a Dead Rising-nak a folytatásáról idáig semmit se tudni, azonban most úgy fest, halvány reménysugár tűnt fel az égen.

Az elmúlt hónapokban a Dead Rising híveinek azért volt oka az örömre, hiszen az idei E3-on jelentette be a japán Capcom, hogy az X360-as zombivadászós játék hamarosan egy Nintendo Wii-s verzióval is előrukkol, mely új tartalmakkal próbálja vásárlásra bírni a játékosokat. Eközben állítólag készül a második rész is, azonban hivatalos bejelentés a mai napig nem érkezett a Felkelő Nap országának neves kiadójától.

Az Eurogamer ennek ellenére egy megbízható forrásra hivatkozva egy olyan hírt közölt le a minap, melyben egyéretlműen, 100%-ra állítják, hogy egy kanadai kiscsapat, a Blue Castle készíti a második részt. A forrás szerint mindennki nagyon izgatott a projekt miatt, ráadásul látva a sok-sok pletykát nehéz visszafogniuk magukat, hogy ne kürtöljék idő előtt világgá a hírt, miszerint ők készítik a folytatást. A forrás szerint hamarosan bemutatják a játékot, és állítólag valami nagyon komoly készül a zárt ajtók mögött.

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28