Kategóriák: PlayStation 3 hírek

Killzone 2 – Videóinterjú és infók

18 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Killzone 2 újdonságaival és háttértörénetével is megismerkedhetünk, ha végighallgatjuk a videóinterjút.

A pár hete lezajlott PlayStation Day-en az SCEE elnöke, David Reeves még azt mondta, hogy azért kell a belga Guerilla várva várt játékát 2009 februárjára eltolni, mert akad még munka a játékon, így muszáj a fejlesztés idejét kicsit kitolni.

Tegnap délután az SCEA egyik munkatársa, Ron Eagle aztán a korábbi kijelentéssel ellentétben egy egészen más bejegyzést posztolt a PlayStation hivatalos blogjára. Az internetes napló aktuális bejegyzésében az olvasható, hogy a Sony és a Guerilla nem szerette volna a túlzsúfolt őszi és karácsonyi szezon közepén kiadni a Killzone 2-öt, mert komoly vetélytársakra lelt volna, akár házon belül is. A választás végül a következő esztendő februárjára esett, amely időszakról köztudott, hogy a játékipar nagy pangási periódusa.

Megosztás
Közzétette:
Shifty

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20