Kategóriák: CikkekPC tesztek

FORWARD: Escape the Fold – Játékteszt

2 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

FORWARD: Escape the Fold egy kártya alapú dungeon crawler játék, amely egy egyszemélyes projekt volt. Először egy gamejamen láthattuk, aztán később teljes játékként is megjelent. Célunk a játék során, hogy a kiválasztott hősünkkel ahogyan a játék címe is mutatja folyamatosan előre haladjunk. Ehhez hármasával kirakott kártyákat követhetünk. Az irányítás is pofon egyszerű, szimplán rá kell húzni a felettünk lévő sorban lévő kártyára a sajátunkat. Ennek ellenére sikerült elég mélységet adnia a mechanikának, hogy értelme legyen a roguelike elemeknek.

Az első nagy feladat a borítóképen látható fejnélküli hősünkön kívüli többi karakter feloldása lesz. Ezekhez különböző kondíciókat kell teljesítenünk, amelyek azért nem kifejezetten lesznek az arcunkba tolva. Az első pár körben úgy érezhetjük, hogy csak elkezdjük, és aztán elég gyorsan le is vernek minket. De ahogy egy rogueliketól elvárható folyamatosan gyűjtjük be a runok során az újabb karaktereket és a „tapasztalatot”, hogy mi ellen mivel érdemes támadni.

Minden kártyán nagyon beszédes értékek vannak és még színekkel is segíti a döntést. A pénz drop sárga, a healing piros, a mana visszatöltés kék, stb. A pályák mindig egy középső pontból indulnak, ahol a hősünk áll és innen kezdve tudunk a felettünk lévő sor három kártyájára ugrani. Ha igazán szerencsések vagyunk, akkor akár olyan is előfordulhat, hogy szörny megtámadása nélkül jutunk el a pálya végét jelentő bossig, ami jelentősen erősebb az előtte található lényeknél. Annak legyőzése egy választható bónuszt ad és egy újabb pályát kezd középről kiindulva.

Ahogy egyre többször újrakezdjük a runt, folyamatosan gyűjtünk össze egy tárgykollekciót, amely majd a következő során megjelenik a random keverésben. Igazából ez a végcél a minimális sztorit leszámítva, hogy összerakjuk azt a kollekciót, amely segítségével nagyon egyszerűen végig tudjuk vinni az egész játékot. Ahhoz, hogy ezt megtehessük a kapott tárgyakat ki tudjuk zárni a szórásból, hogy az éppen használt hős képességeinek megfelelően alakítsuk a véletlenszerű kártyahúzást. Itt sajnos nem található olyasmi játékidő növelő mechnanika, mint például a Slay the Spireben található kihívások és egyéb bónusz módok, viszont ez egy annál sokkal kisebb projekt.

Legfrissebb bejegyzések

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28