PC tesztek

Euro Truck Simulator 2 Heavy Cargo Pack DLC és Vive la France DLC – Játékteszt

9 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Több mint egy éve már egyszer beültem a volán mögé és kipróbáltam az SCS Software kamionos játékát az, ami nem mellesleg életem első tesztje volt. Ezt ITT olvashatjátok el. Most egy kicsit nagyobb pótkocsit csatoltak a kamionom mögé és beküldtek a felújított francia utakra. Nem csalódtam!

Engem már az alapjátékban is magával ragadt, hogy olyan helyekre gurulhatok el, mint Anglia, vagy épp Franciaország, de a Vive la France DLC tovább erősítette ezt.

A sokkal nagyobbá tett térkép rengeteg izgalmas helyzetet tár elénk. Akadnak útlezárások, ahol lámpa irányítja a forgalmat. Újabb fuvarlehetőséget is adtak a játékhoz, amelyek nagy része építkezésekhez, útépítéshez kapcsolódik, de akad olyan teher is, amit farmra kell elszállítani.

Számomra bár nagyobb kihívást jelentett az új utakon a fuvarozás, nem lett nehezebb. A többsávos körforgalmak, nagyobb autópályák, földutak és az útlezárások, sokkal életszerűbbé tették a játékot.

Nem nagy kiegészítőről van szó, viszont a teljes francia térképet átrajzolja, ezért úgy gondolom, nagyon hasznos DLC, kár hogy csak egy országot alakít át. Úgy gondolom, mindegyik országra ráférne egy effajta frissítés, hiszen személy szerint számomra nagyon visszataszító Magyarországon az egysávos autópálya.

Az árát tekintve már más a helyzet, ami számomra rengeteget ront a DLC megítélésén. 17,99€ szerintem kicsit sok, tekintve azt, hogy a játék önmagában nem sokkal drágább. Mindenképpen ajánlom a megszállott játékosoknak, és azoknak akik imádják Franciaországot, de hobbi fuvarosok, szerintem jobban járnak a Scandinavia DLC-vel.

 

Őszintén szólva, számomra hiányoztak a játékból a túlméretes rakományok. Most ezek is megérkeztek a játékba, méghozzá 8 különböző tehert szállíthatunk, illetve a kamionunkat is tovább fejleszthetjük, még nagyobbra, amire szükségünk is lesz, hiszen egy 50 tonnás mozdony elszállításához több kerék, és nagyobb teljesítmény kell. Bár nehezebb lesz a kamionunk irányítása, hiszen sokkal nagyobb, úgy gondolom kicsi gyakorlásra izgalmas feladatok vár a sofőrre.

Úgy gondolom, mindenképpen megér 4,99 eurót az, hogy hatalmas mozdonyt vagy transzformátort fuvarozhassunk.

Megosztás
Közzétette:
Trod
Címkék: DLCets 2PCteszt

Legfrissebb bejegyzések

The Run – Bemutató

Egy FMV horror-thriller, amelyben egy fitnesz influenszer életéről dönthetünk.

2026-02-05

The End of History – Betekintő

Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.

2026-02-04

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24