Filmkritikák

Zombieland 2: A második lövés – Filmkritika

7 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Ha 10 év telik el az első és a második rész között, ráadásul sikerül ugyanazt a szereplőgárdát összerakni egy folytatáshoz, akkor óhatatlanul is felmerül az emberben a kérdés, hogy vajon most elfogytak az ötletek és a franchise-ok, és emiatt kellett visszanyúlni egy klasszikus filmhez, majd folytatást készíteni belőle (lásd még: Jumanji, aminek pont egy újabb, idén érkező részének előzetesét is levetítették a premier előtti vetítésen), vagy tényleg sikerült ennyi idő alatt egy épkézláb, az eredetinél csupán 11 perccel hosszabb folytatást összerakni, amely képes a 42 milliós büdzsének sokszorosát visszatermelni.

Nem csigázlak benneteket tovább, rögtön választ is adok a felvetett kérdésre: a Zombieland 2-re megérte várni, ráadásul nagyjából ideális időmennyiség alatt (kb. 11 percnyit lehetne vágni belőle) pont annyi patront durrogtat el, hogy a mozi közönsége jól szórakozzon. Van itt utalás az első részre, popkulturális utalások, önirónia, Bill Murray minden mennyiségben a stáblista megjelenése után és éppen annyi kiszámítható fordulat, ami kitölti a játékidőt. A jó az egészben, hogy nem vették túl komolyra a folytatást, a szereplők leginkább úgy viselkednek, mintha nem telt volna el egy évnél több az előző rész óta, vannak új zombik, új szereplők (közülük néhányan rögtön távoznak is az örök vadászmezőkre), látványos jelenetek, kicsi érzelgősség, kicsi érzelmesség, egy idegesítő új csapattag (Zoey Deutch), de gyakorlatilag mindenki továbbra is élvezi a rá szabott szerepet.

Mindehhez társul egy egész nívós szinkron (ugyan egy-két utalás elveszik, főleg hogy a szabályok és egyéb kiírások egy része sem szinkronizálva, sem feliratozva sincs), a költségvetését meghazudtolóan látványos jelenet, kellő időközönként elszórt humoros sziporkák, no meg zombik itt-ott, bár a nagyobb mennyiséget csak a fináléra tartogatták. Ha valaki látta az első részt, a folytatásban sem fog csalatkozni, hiszen ugyanabban a könnyedségben, de talán kicsit jobban és egyenletesebben elhelyezett poénokban és utalásokban lehet része, valamint éppen annyi karakterfejlődést láthat, ami minimálisan szükséges egy folytatásban.

A filmet október 17-től vetítik a hazai mozik.

Legfrissebb bejegyzések

Guild Wars: Reforged – betekintő

Lépj be egy igazi old-school MMORPG felújított verziójába, éld át ezt a legendás kalandot, melyet…

2026-06-29

World of Tanks: HEAT – betekintő

Kipróbáltuk a Wargaming legújabb spin-off játékát, a World of Tanks: HEAT-et, és el kell ismerni:…

2026-06-28

STARBITES – Bemutató

A STARBITES egy hagyományos JRPG, mely új mechanikák és rendszerek helyett a régi jól bevált…

2026-06-27

Adorable adventures – betekintő

Az Adorable Adventures egy könnyed kalandjáték, mely során Borist, egy apró vaddisznót alakítva fedezzük fel…

2026-06-27

Calamity Angels: Special Delivery – Bemutató

Szállítási idő: 2-5 nap...talán

2026-06-25

Supergirl – Filmkritika

A megújult DC Universe legfrissebb alkotása, a Supergirl eredettörténet. Merészebb és modernebb minden téren, ám…

2026-06-24