Kategóriák: CikkekPC tesztek

The Planet Crafter – játékteszt

 A The Planet Crafter egy sandbox túlélő játék, mely lehetővé teszi azt, hogy egy Subnauticához hasonló élményben legyen részünk, azonban a vízalatti szorongás és a tengeriszörnyektől mentes bolygón. A Miju Games által fejlesztett The Planet Crafter kiemelkedik a többi sandbox játék közül azzal, hogy egy olyan történetet mesél el, melyek a lezárására hatással van az, hogy hogyan jutottunk el odáig, illetve, hogy a játék során hatással leszünk a bolygó ökoszisztémájára.

A játék indításakor abszolúte a Subnautica nyitánya jutott eszembe, ugyanis az első kép, ami mindkettőben fogad minket az egy mentőkapszula belseje, melyet elhagyva a végtelen tenger helyett egy hatalmas sivatagos völgy fogad. A Planet Crafter legerősebb része az a képesség, hogy az idegen, barátságtalan környezetet, amin indul a játék, élhetővé, és már-már hívogatóvá terraformálhatjuk a játék során. Szintén a Subnauticához hasonló, hogy a Planet Crafter bolygója is kézzel készített, a felszínén pedig számos, korábbi sorstársaink által hátrahagyott roncsot találhatunk, melyek belátást engednek a bolygó és az azon kívüli világ történetéhez. A játék legnagyobb limitje is ebben rejlik, hiszen csak ez az egy bolygó elérhető számunkra, amikor a játék végére érünk és elhagyjuk akkor kapunk egy stáblistát és egy ending vetítést pár képpel és egy narrációval.

Maga a terraformálás folyamata a valóságban évtizedeket, akár évszázadokat igénylő folyamat lenne, így a játék kicsit hajlít a fizikai törvényein, és csupán órákon belül a sivatag helyét átveheti egy vízesésekkel tarkított zöld mező, az ég pedig vészjósló narancsból kékké változhat. Túlélő, craftolós játékhoz híven minél előrébb haladunk a terraformálással, és oldunk fel újabb, jobb eszközöket, annál gyorsabban fog haladni a folyamat.

Legfrissebb bejegyzések

Uncle Chop’s Rocket Shop – betekintő

Az eddigi legbizarrab roguelite idén novemberben érkezik, kaptunk egy kis ízelítőt belőle.

2024-05-26

Synergy – Korai Hozzáférés betekintő

Az eddigi legszebb városépítős játék megérkezett Korai Hozzáférésbe!

2024-05-26

Stellar Blade – játékteszt

Koreai Nier? Nem egészen.

2024-05-24

Éld át a normandiai partraszállás eseményeit a World of Warshipsben

Normandia történelmi ostromának 80. évfordulója alkalmából három új hadművelet érhető el a World of Warshipsben…

2024-05-24

Oddsparks: An Automation Adventure – Korai Hozzáférés betekintő

Oddsparks: A Sparks: An Automation Adventure egy automatizáláson alapuló játék játék, melyben kis lényekkel, a…

2024-05-22