A The Last of Us: Part 2-t valószínűleg egy valamirevaló játékosnak se kell már bemutatni (akinek mégis, az nyugodtan kattintson ide a korábbi tesztünkért). A játék megjelenésekor rendesen megosztotta a rajongótábort, a marketingkampány és a titkolózás mesterfokon való űzése pedig olyan mély gyomrost vitt be a rajongóknak a megjelenés napján, amit sokan azóta se hevertek ki. A játék, a színészek és a készítők is kaptak hideget, meleget, volt aki az egekbe dicsőítette az új történetet és volt, akik a pokolba kívánták az egészet. Hál istennek a játék ennek ellenére siker lett, és hiába az intelligenciát nélkülöző komment és gyűlölethullám, a játék szép siker lett.
A PC-re is végre-valahára megjelent Remastered verzió (amit jól időzítettek a sorozat megjelenésének környékére, melynek első részéről ide kattintva olvashattok), ugyanazt tartalmazza, amit konzolos testvérei. Az első rész portolásakor nagy sajnálatomra az optimalizáció (amiben egyébként a Sony ritkán szokott mellé lőni) nem sikerült a legjobban. Rengeteg játékon belüli töltőképernyő fogadott, tele volt bugokkal a játék, többször omlott össze, mint futott akadálymentesen, s ezek voltak azok az okok, amik élvezhetetlenné tették az akkori élményt. Szerencsére azóta ezeket jónéhány patch-csel kiküszöbölték, a második részre pedig az első játékot portoló Iron Galaxy mellé a Nixxes Software is csatlakozott, akik olyan játékokon dolgoztak, mint a Ghost of Tsushima, a Horizon Forbidden West vagy a Rachet & Clank: Rift Apart.
Ez az extra tapasztalat és segítség meg is látszik a végterméken. A Last of Us: Part 2-t a megbízható asztali gépem mellett, egy gamer laptopon (zephyrus rog duo) és a Steam Deck-en is górcső alá vettem és rendkívül kellemes élményben volt részem minden platformon. A játékban nyoma sincs az első résznél tapasztalható VRAM problémáknak és a shader betöltést hangoztató töltőképernyők is messzire elkerülnek minket. Ezzel szemben azt muszáj megemlítenem, hogy a játék valósággal zabálja a processzor és a rendszermemória erőforrásait, a laptop esetében például az RTX 2080 Super vígan elmuzsikált a maga 8 giga ramjával maximum beállítások és HD felbontás mellett (4K-ban is elmocorgott, de ott többször voltunk 30 fps alatt, mint fölötte), ellenben a processzor majdhogynem vért izzadt a megterhelés alatt, nem beszélve a 32 giga memóriáról, melynek tetemes mennyiségét megkövetelte a játék.
Steam Deck-en azonban az alap beállításokkal szépen megy a játék, nem fog nyilván lemászni a képernyőről és még csak a közelébe sem ér a nagyképernyős változatnak, azonban képes a stabil játékélmény biztosítására. Ehhez persze hozzájön, hogy a hordozható kézikonzolunk hardware-e csúcsra van járatva, 90%-os használtság alá semmilyen aspektusa nem került egy pillanatra sem.
Az optimalizáltságot jól mutatja, hogy még egy gyengébb konfiguráción kipróbálva a játékot, alacsony beállítások és HD felbontás mellett, egy i7-es processzorral és egy RX 5700 XT-vel felvértezve is simán hozott a játék egy átlagos 40-50 FPS képkockaszámot. Talán az egyik legzavaróbb dolog lehet, (bár ezt a jövőben javítani lehet még), hogy még a megfelelő hardware esetében is, high beállítások mellett képes a játék a szemünk előtt betölteni néhány assetet vagy árnyékot, ami nem egy nagy probléma, de az arra érzékenyeknek bizony bánthatja a szemét.
Összességében azonban a játék remekül lett portolva, látszik, hogy a készítők tanultak az első rész hibáiból. Szerencsére a Last of Us 2 esetében a legtöbb dolog a helyén van, a választható beállításokat pedig külön finomítani se nagyon szükséges. A játék első pár órája, főleg a hóviharral és a ránk rontó fertőzöttek hadával jó tesztelési lehetőséget biztosítani a beállítások módosítgatására, így könnyen megtalálhatjuk már az elején azt az opciót, amit könnyedén elbír a gépünk. Ha sikerül kicsit levenni a terhelést a processzorról, akkor talán a laptop se fog leolvadni, amennyiben nem otthonról játszunk. Mindenesetre, akinek eddig kimaradt, legyen csupán egy alsó-középkategóriás PC-je vagy High-end erőműve otthon, most nyugodtan pótolhatja az élményt.
Golyókat pattogtatva építsd újra Ballbylon megsemmisült városát és szerezd meg kincseit.
Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…
Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…
Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…
Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…
A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…