A Star Trek végső határán át vezető legújabb epikus utazása során három új hadművelet vitorlázik be a játékba, lehetőséget kínálva a játékosoknak, hogy csillagközi csatákat vívjanak a nyílt tengereken a World of Warshipsben. A jutalmakkal teli együtműködésben a játékosok új álcafestéseket, hajókat és négy újabb ikonikus parancsnokot fedezhetnek fel, akik készen állnak, hogy átvegyék a kormányt és warp sebességre kapcsoljanak.

A Vulkán bolygón tartott tudományos összejövetelt követően – ahol a Föderáció, a Vulkániak, a Klingon Birodalom és a Romulán Csillagbirodalom legokosabb elméi találkoztak – a hírhedt Borg kollektíva ezt a lehetőséget kihasználva pusztító támadást indít. A válaszcsapásra a játékosok három új hadműveletben vehetnek részt, amelyek október 30-tól kezdődően két-két héten át, egészen december közepéig tartanak. Ezekben a hadműveleteken a játékosok az egyes frakciók hajóit irányíthatják, a rajongók által kedvelt parancsnokokkal, köztük Picarddal, Spockkal, Selával és Gowronnal a fedélzeten.

Az esemény kezdetén három hajó lesz elérhető a hadműveletben, köztük egy romboló, egy cirkáló és egy csatahajó, a negyedik pedig egy repülőgép-hordozó, a U.S.S. Enterprise-D lesz, amelyet a játékosok a jutalomsávon tudnak majd feloldani. Az ikonikus Szürke Szellem feloldása mellett a játékosok korlátozott ideig doublonok felhasználásával megvásárolhatják az U.S.S. Enterprise-t. Ahogy haladnak előre, a játékosok modulfejlesztéseket és Star Trek-tokeneket oldhatnak fel, amelyekkel még tovább fejleszthetik a hajókat. A teljesen új, Star Trek témájú kikötőben horgonyt vetve a játékosok nyomon követhetik előrehaladásukat, fejleszthetik hajóikat és harci bónuszokat oldhatnak fel, miközben teljessé teszik az ikonikus Star Trek emléktárgyakból álló tematikus gyűjteményüket.

Minden hadműveletspecifikus hajó alapszintű modulokkal indul, amelyeket a jutalomsávon keresztül lehet majd fejleszteni, és mindegyik négy helyet tartalmaz majd, amelyekre különböző modulok, például elsődleges és másodlagos fegyverek, páncélok és pajzsok szerelhetők fel. A különböző kombinációkkal kísérletezve a játékosok új módokat fedezhetnek fel hajójuk statisztikáinak, bónusz effektusainak és fegyverzetének növelésére, hogy megépíthessék az ellenség megsemmisítésére hivatott tökéletes hajót. A Star Trek hangulat fokozása érdekében minden egyes hadművelet újonnan hozzáadott fegyverekkel és pajzsokkal vértezi fel a hajókat, így a játékosok különféle fézerek és fotontorpedók segítségével vehetik fel a harcot a Borggal.

Legfrissebb bejegyzések

Zúzógép – Filmkritika

Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…

2025-12-03

Anima Gate of Memories: I&II Remaster – betekintő

Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…

2025-12-03

HBO Max – 2025. decemberi ajánló

Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…

2025-12-01

Christy – Filmkritika

Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…

2025-11-30

Wall World 2 – játékteszt

A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…

2025-11-30

Benedict Cumberbatch csatlakozik a World of Tanks Ünnepi hadműveletéhez – kezdődik a mágikus téli offenzíva

A World of Tanks ünnepi eseményét ezúttal nem más dobja fel, mint a zseniális Benedict…

2025-11-30