Sekiro: Shadows Die Twice – játékteszt

Sekiro™: Shadows Die Twice_20190324223414

7 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Nagy Souls-rajongónak tartom magam, az összes soulslike-játékkal játszottam, és mindegyiket imádtam. Ez alól a Sekiro sem kivétel, valahogy mégsem az igazi. Ahogy már megszoktátok, erről is készült videó, amit meg is nézhettek, ha nincs kedvetek végigolvasni a beszámolót.

Mitől más ez, mint a megszokott Souls-széria? Nos, ezt leginkább a harcrendszer és a karakterfejlesztés határozza meg. Kezdjük a combattal! Minden souls-játékban van lehetőségünk parryzni, avagy kivédeni az ellenfél támadásait, ez általában magas kockázattal jár, de ha sikerül, akkor nagy érte a jutalom. Hát a Sekiróban ez nem így van. Gyakorlatilag nincs más opció a bossok legyőzésére, mint ez a mechanika, és éppen ezért nem is annyira nehéz, mint azt várnánk tőle. Van egy komolyabb támadásuk, ami már csak egy speciális módon védhető, nagy valószínűséggel ez pótolja a high risk – high reward mechanikát, azonban itt sem nagyon van más opciónk, mint kivédeni, ami már annyira nem egyszerű, mint a sima ütéseknél. Kikerülni nagyon ritkán lehet, és az esetek többségében csak egyféleképpen.

A másik nagy hiányossága pedig a fejlődési rendszer, lényegében haszontalan az összegyűjtött xp vagy pénz, amit az ellenfelek legyőzésért kapunk, illetve a halálnál elvesztünk. Mivel nem a megszokott szintrendszer van, ezért a karakterünket közel sem tudjuk annyi variációban „építeni”, mint azt a korábbi címeknél megszokhattuk. Képességeket és spirit emblemeket vásárolhatunk a pénzből, illetve tapasztalati pontokból, ám ezeket is külön-külön nyithatjuk ki a világot járva és ellenfeleket legyőzve. Amivel a legnagyobb gond az, hogy mivel limitált számút használhatunk csak, így mire az újakat megnyitjuk , esélyes, hogy lesz egy kifejlesztett megszokott technikánk, amit nem szívesen cserélünk le.

Ez a két legfőbb hibája szerintem a játéknak, bár ez mind az én szubjektív véleményem, nyilván van, akinek jobban tetszik ez a rendszer, mint a megszokott, ám emiatt közel sem érződik annyira nehéznek, mint a korábbi címek. A harcok alkalomadtán nagyon unalmassá és monotonná válnak. De hogy ne csak negatívumokat mondjak, a játék kinézete gyönyörű, az ellenfelek változatosak és szépen kidolgozottak, a története érthető, érdekes és többfelé is elágazik, így a többszöri újrajátszásnak is van értelme.

Összességében egy nagyszerű játék, amit azoknak tudok javasolni, akik még nem játszottak soulslike-játékkal, ők biztos, hogy imádni fogják, ha érdekli őket ez a stílus. A souls-veteránoknak pedig annyi tanácsot tudok adni, hogy ne azt várják, mint a korábbiaknál. Én ebbe a hibába estem, és sajnos csalódtam, de ez a saját elvárásaimból következik, nem a játékéból. Ez valami új, ami csak hasonlít a kedvenceinkre.