Sárkányok Kabul felett – Interjú a színészekkel

Csütörtöktől országszerte vetítik a mozik a Sárkányok Kabul felett című filmet, az utóbbi évek egyik legkiemelkedőbb magyar háborús akciódrámáját. Kiemelkedő az alapanyaga, a készítési nehézségei és a fajsúlyos üzenete miatt.

A film sajtóvetítésén a női főszereplőkkel beszélgettünk, akik a forgatási körülményekről és a karaktereikről meséltek. 

Hogy milyen érzés egy színésznek egy ennyire komoly témát boncolgató filmben katonát játszani, és hogy milyen kvalitásokat igényel a szerep fizikailag és lelkileg, arról a fantaszikus Trokán Nórát kérdeztük.

Hogyan kerültél először kapcsolatba ezzel a projekttel, és mi az, ami leginkább vonzott benne, hogy elvállad a szerepet? 

T.N.: A Zsombi [Dyga Zsombor, rendező] keresett meg a szereppel, ami egy megtisztelő dolog, ha az embert megkeresik, és nem kell castingra mennie. Ritka dolog és nagyon megtisztelő. Régóta szerettem volna együtt dolgozni a Zsombival, akárcsak a Dobos Tamással [operatőr].  Amikor elküldték nekem a forgatókönyvet, kiderült, hogy még az anyag is jó, szóval nem volt miért nemet mondani. Nagyon örülök a végeredménynek, mert bár lelkileg olykor megterhelő volt a munka, ahogy az a filmen is látszik, összességében egy nagyon jó emlékként maradt meg. 

Te egy katonatisztet, név szerint Székely Zsuzsát alakítod a filmben. Mit gondolsz, milyen tulajdonságokat kell hasznosítania egy színésznek, hogy egy ilyen karaktert minél hitelesebben megformáljon? Mi az, amit a saját eszköztáradból tudsz hozni? 

T.N.: Szerencsés módon ez a szerep nagyon illett hozzám. Én mindig is fiús kislány voltam, és ez felnőtt koromra is így maradt. Egy ilyen szerepnél ez a tulajdonság még inkább felszínre tud jönni. [Zsuzsa] egy olyan katonanő, aki bátor és odateszi magát minden helyzetben, de mégis a női lélek sokszor előtör belőle, és hát a filmben történnek olyan dolgok, amik ezt erősen befolyásolják. Szóval kemény és érzékeny egyszerre, de közben meg van humora, ami már a forgatókönybvől is lejött. Ezen keresztül bele tudtam csempészni a saját személyiségemből, szóval nagyon örültem, hogy így a kettő nem állt távol egymástól. 

Mennyire volt nehéz a felkészülés a korábbi színészi munkáidhoz képest?

T.N.: A felkészülés nagy százalékban a katonai kiképzés volt. Leginkább a technikai része, hogy hogyan tartja az ember a fegyvert, hogyan áll készenlétben, hogyan motoz. Ezeknek nagyon komoly szakmai pontjai vannak, hogy mit hogyan kell betartani. Sokszor olyan volt, mint egy koreográfia. Én szeretem, amikor olyan szerep talál meg, ami egy teljesen más szakma, és meg kell mutatni annak a sajátosságait. Egyszer például játszottam egy régészt, és ott is meg kellett tanulni, hogy hogyan fogja az ecsetet, hogyan vizsgál meg egy leletet, ilyenek. Én ilyenkor nagyon szeretek beleugrani a szerepbe, és megismerni, hogy minél autentikusabb legyen. 

A szerep jellegéből kiindulva volt benned olyan érzés a forgatás során, hogy nőként helyt kell állnod vagy bizonyítanod kell egy alapvetően maszkulin szerepkörben?

T.N.: Én szeretek fiúkkal dolgozni. Itt szerencsére olyan is volt a közeg, akik között nem kellett erőltetni, hogy én is érvényesüljek vagy hogy engem is vegyenek észre. A színészek között a nemek harca általában tényleg kiélezett, de maga a szerep itt olyan volt, hogy a Zsuzsa egyenrangúként van kezelve a többi katonával. Pedig biztos, hogy abban a szakmában is van különbségtétel a férfi és a női katonák között, de itt úgy éreztem, hogy Zsuzsa egy fontos láncszeme ennek a műveletnek.

Sok gyerekszereplő is van a történetben. Milyen volt velük forgatni? Egy ilyen nehéz témájú filmnél te színészként mit tehetsz, hogy segítsd őket a munkában?

T.N.: Alapból is nehéz szituáció gyerekekkel forgatni, hiszen nagyon sok minden hat rájuk. Nem könnyű semlegessé tenni a környezetet úgy, hogy száz ember veszi őket körbe és mindenki máshogy viselkedik. Itt még nehezebb volt a helyzetünk abból a szempontból, hogy volt két jelenet két nagyon pici gyermekkel (az egyikük egy éves volt, a másik három), ami egy felnőttnek is megterhelő lelkileg. Az volt a legnehezebb feladat, hogy hogyan tartsuk őket egy olyan védőburokban, hogy lelkileg semmiképp ne sérüljenek. Remélem, hogy sikerült. 

Hogy látod, a háborús filmekben mi az az üzenet, amivel a leginkább szólni lehet a nézőkhöz? 

T.N.: Az én üzenetem biztos az lenne, hogy ennek [a háborúnak] semmi értelme. Tele van szükségtelen borzalmakkal. Valahogy azt az oldalát kellene megmutatni, hogy mindig azok az emberek szívják meg a legjobban, akik ártatlanok. 

A valós események ábrázolása mellett a filmnek van egy fiktív cselekményszála is a katonai alakulat hadnagya és egy magyar orvosnő közötti kapcsolatról. Az ő megismerkedésük sok olyan eseményt mozgásba lendít, ami hatással lesz a mentőakció végkifejletére. Ezáltal nemcsak érzelmi többlettel gazdagodik a történet, de olyan eszmények és hősi szerepvállalások is feltárulnak, amik még jobban segítenek megértetni a nézővel a szituációk komolyságát. A női érzékenységtől vezérelve ezeket az eseményeket legtöbbször a Mészáros Blanka által kiválóan játszott Eszter doktornő kezdeményezi, aki a saját feladatkörét túllépve is mer cselekedni, és ha a szükség úgy kívánja, oltalma alá vesz egy menekülő afgán kislányt.

A karakter megformálásának izgalmairól és kihívásairól a színésznőt személyesen kérdeztük.

Mi volt számodra a legvonzóbb ebben a szerepben? Megkönnyítette a kiválasztási folyamatodat, hogy a rendezővel már ismertétek egymsát?

M.B.: Dyga Zsomborral ez volt az első közös munkánk, előtte csak castingon volt szerencsénk egymáshoz. A forgatókönyvet olvasva éreztem, hogy ez a szerep ismeretlen mélységekbe vihet, ami félelmetes és egyben vonzó is volt számomra. Mentálisan és fizikálisan is nagy kihívás volt. 

Milyen volt számodra a szerepre való felkészülés? 

M.B.: Voltak próbafelvételek a partnerekkel a forgatási időszakot megelőzően, a Hungexpon felípett díszletben pedig próbálhattunk is Klarisszával [Lakatos Klarissza, aki a Blanka karaktere által megmentett afgán kislányt játsza].

A Jászberényi Gábor által játszott hadnaggyal közös történetszálad miért jelentős a filmbéli események fényében? 

M.B.: Egy izgalmas érzelmi utazás két ember számára. Túl azon, hogy mindkettejük egyenruhát hord, hivatását végzi és parancsot teljesít, mégis teret adnak maguknak, hogy ebben a terhelt érzelmi présben, ami az eszkalálódott háborús helyzet köréjük szorít, egy pillanatra megengedjék azt, hogy emberek maradjanak. 

Szerinted van különbség aközött, hogyan mutatja be a film a férfi és a női szereplők hősiességét?

M.B.: Szerintem nincs. Ugyanazt a terhet viselik. Mindketten kockáztatnak, felelősséget vállalnak, másokat védenek és átlépik a saját félelmeiket. 

Mennyire volt nehéz a forgatás? Voltak olyan jelenetek, amik kifejezetten megterhelőek voltak számodra? 

M.B.: A bizonyos kapu jelenet. Ahol próbálunk az általam mentett kislànnyal biztonságba kerülni. Egyrészt, mert ez volt az első forgatási napunk, másrészt több száz statiszta, több mint 40 fokban a tűző napon, benzinfüstben, egy bonyolult koreográfia végrehajtása, pontos csapatjáték és időzítés. 

Hogy látod, a háborús filmekben mivel lehet a leginkább felkelteni a nézők érdeklődését? 

M.B.: Ez egy háborús akciófilm, így azt gondolom, hogy kell, hogy megdobja az emberek adrenalin szintjét, hogy tudjanak együtt izgulni a szereplőkkel. És nem csak izgulni, hanem együttérezni is.