Kategóriák: CikkekPC tesztek

Rogue Waters – Játékteszt

A Rogue Waters-ben Cutter kapitányt alakítva kell a tengerek rémévé váljunk és bosszút álljunk az ellenünk elkövetett árulásért. Roguelite runok során szép lassan felépítjük kalóz főhadiszállásunkat és építjük fel hajónk fegyverzetét. Ezen felül hírnevünk és szintünk növekedésével egyre több és képzettebb kalóz csatlakozik majd a társaságunkhoz. Ezen felül némi természetfeletti segítségre is szert teszünk majd a sztori során.

A gameplay loop a hasonló roguelike játékokra jellemzően alakul. Elkezdünk egy küldetést, amely különböző ágakra bomlik. Bizonyos ágakat behajózva választhatunk könnyedebb csatákat kisebb jutalomért vagy megvívhatunk erősebb ütközeteket megnövelt loot reményében. Ezen felül eventekkel is találkozunk, amelynek a kimenetelét csak a felfedezésükkor tudjuk meg. A célunk, hogy a kockázatokat felmérve eljussunk a küldetés végső bossáig, ahol egy komoly ütközetet megvívjunk. Az út során a lehető legtöbb erősítést kell magunkra szedjünk, különben az ütközet lesz a végső utunk.

A csaták két fázisból állnak. Először a hajónkkal megszórjuk a megtámadni kívánt területet. Különböző célpontokat célozva próbálunk minél jobb feltételt biztosítani a szárazföldi csatához (például fejlesztések elpusztításával elveszítik a bónuszokat a földi ellenséges csapatok), aztán pedig szárazföldi csatává megy át a harc. Itt a különböző classok képességeit és a procedurálisan generált csatatér adottságait kihasználva kell megölnünk mindenkit vagy megadásra kényszerítsük őket.

A stílus sajátossága ugyebár a folyamatos vereség. Ahogy egyre tapasztaltabbak leszünk és fejlesztünk még a mélység erőit és a magunk oldalára állíthatjuk kapitányunk segítségével. Egy vesztesnek tűnő csatát is könnyedén átfordíthatunk egy tenger mélyéről érkező hatalmas csáp ütésével vagy épp egy szörnyeteg kiáltásával. Karaktereink is (amennyiben túlélik az összecsapásokat) képességekre tesznek szert, amelyeket szintén használni tudunk majd a csatában, de hagynunk kell időt majd a felépülésükre egy-egy nagyobb run után.

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20