MXGP 2019 – The Official Motocross Videogame – Játékteszt

5 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az első dolog, ami nagyon szembetűnő az a menü redesign, ami a játékos karakterét helyezi a fókuszba. Elsőként létre kell hoznunk a karakterünket, amire már alapból rengeteg opciót kapunk, de a versenyek során szerzett in-game pénzből még többet unlockolhatunk. Két lehetőség közül is választhatunk a szezon módra való tekintettel: szponzori vagy csapat szerződést kötünk. Mindkettőnek megvan a maga előnye és hátránya. Nekem a szponzori opció jobban tetszett, de nem hiszem, hogy bármilyen komolyabb negatív hatása lenne egyik választásnak sem. Játékosunkat és motorunkat számos felszereléstípusban módosíthatjuk, amiből több, mint 10.000 áll összesen a rendelkezésünkre.

A vezetés az Unreal Enginere váltás óta egy sajátos érzést hordoz magával, de valahogy ez az a rész, ahol a legjobb a játékélmény a motorok kezelésével kapcsolatban. Több lehetőségünk is van az irányítás nehézségére vonatkozóan, és az egészen „baba mód”-tól a közel realisztikus vezetési élményig mindent megtalálunk benne. Ki kell emelni, hogy végre rendesen érezhető a kerekek által hagyott nyomok hatása a pályán való haladásra. Még az AI-t is meg tudja trükközni néha, ha egy komolyabb nyomot hagyok előttük. Egy kicsit még most is megvan ez a csúszkálós-jeges érzés, de a többféle pályakörnyezet mind sajátos vezetési stílust követel. Ez talán a legnagyobb újítás számomra, amit az idei rész hozott.

Kellemes újításnak számít a roppant egyszerűen kezelhető map editor, amivel pillanatok alatt teljesen új versenypályákat hozhatunk létre. Az eszköztárunkban lévő elemeket egymás mellé pakolva lényegében elkészítjük a pályánk alaprajzát és a vázlatunk alapján a játék előállítja belőle a kész, motorozható utat. Az átlátható UI mindenki számára lehetővé teszi a szerkesztő használatát. Ezek megoszthatók és akár saját lobbynkban barátainkkal együtt versenyezhetünk a saját pályáinkon.
Ezen felül a Playground, ami egy hatalmas training rész lényegében rengeteg opciót kínál vezetési stílusunk finomítására és néhány szórakoztató verseny is megtalálható benne.

Amit még mindig hiányolok, hogy egy normálisabb „sztori módot” beletegyenek a játékba, ne csak egy ilyen szezonon végigversenyzés legyen az egész, de látszik, hogy a készítők próbálják egy kicsit kipofozni a kínálatot a hozzáadott funkciókkal. A grafika is javult valamelyest, főként a karakter és motor modellek, de a motorok hangja még mindig elég szintetizáltnak tűnik. A menüben ütős basszussal szerelt zene hallható, és kár, hogy nincs opció arra, hogy a verseny alatt is szólhasson valami hasonló a háttérbe a motor búgás mellett.

Megosztás
Közzétette:
Cefre

Legfrissebb bejegyzések

Sker Ritual játékteszt

Túlélő lövölde, mely a Call of Duty zombis módjából és a Killing Floor játékokból merít…

2024-05-06

Bellwright Korai Hozzáférés betekintő

Mosd tisztára a neved a Bellwright túlélő kalandjátékban!

2024-05-05

Befutott a Transformers Egy animációs film magyar nyelvű előzetese

Érdekes produkciónak érkezik ez a Transformers Egy, amely október 10-től lesz látható itthon. Az animációs…

2024-05-04

Tini Nindzsa Teknőcök a World of Tanks Blitzben

A harckocsizók összefoghatnak a mókamester hősökkel, hogy miután megettek egy finom pizzát, összecsapjanak a gonosz…

2024-05-03

HBO MAX – 2024. májusi ajánló

Az utolsó HBO MAX havi ajánlóba ezúttal a május 1–20. között megjelenő filmeket és sorozatokat…

2024-05-03