6 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Ahogy a CDPR megígérte, meg is érkezett a Cyberpunk 2077 első nagy frissítése, ami rengeteg bugot kijavított, illetve előző generációs konzolokon is most már valamivel jobban fut a játék, azonban még mindig nem az igazi, a stabil FPS-t még mindig nem tudja produkálni, így sokan érthetően nem túl boldogok, még mindig. Sőt sokan úgy gondolják, hogy kifejezetten karcsú lett az 1.1-es frissítés, amely valahol igaz, de reméljük, hogy a jövőhónapban érkező következő patch tényleg olyanná varázsolja a hányattatott sorsú játékot, amilyennek alapvetően lennie kellett volna a megjelenéskor.

A nagyobb probléma az, hogy a frissítés következtében, előjött egy olyan probléma amely teljesen megakasztotta a fő sztori szálat többeknél, melynek következtében nem tudják folytatni a kalandot. A hiba annyiból áll, hogy az egyik küldetésnél Takemura felhív minket (korábban nem hívott fel, ezt akarták kijavítani), azonban nem szól bele a telefonba, így nem tudjuk folytatni a feladatot. Volt olyan, aki egy nyakatekert módon azonban ezt a hibát kitudta küszöbölni. Amit tennünk kell, hogy felhívjuk Judy-t, majd amint felveszi letesszük a telefont, ezt követően kijelölünk egy mellékküldetést a térképen, majd 24 órával előre tekerjük az időt a játékban, és ekkor Takemura már rendesen fel fog hívni minket.

Legfrissebb bejegyzések

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28