7 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A korábbi pletykák sajnos nem bizonyultak igaznak, mi szerint az év ötödik hónapjában a Dark Souls első részének felújított változata, valamint a nagy sikerű Dying Light fog érkezni az előfizetők számára. A Sony úgy döntött, hogy két olyan játékot kínálnak, ami meg fogja osztani a nagyérdeműt, de nézzük is mik ezek.

Az első nem más, mint a város építős Cities: Skylines PS4-re „újragondolt” változata, ami 2015-ben jelent meg. A játék célja igen egyszerű, saját városunkat kell felépíteni, menedzselni, megóvni a bűnözéstől, természeti katasztrófáktól, figyelni, hogy rend legyen és tisztaság, illetve a lakosság többnyire elégedetten élje mindennapjait.

A másik játék azonban ennél is furcsább választás, hiszen teljes mértékben egy rétegjátékról van szó, de hiszem, hogy megvan a maga célközönsége, aki mindig várja az újabb verzió megjelenését. Ez a játék pedig nem más, mint a Farming Simulator 19. Aki nem ismerné, hogy miről is szól, ebben a játékban átélhetjük a vidéki élet szépségeit, ahol is különféle hatalmas munkagépek segítségével van lehetőségünk szántani, vetni, aratni, ezáltal rendben tartani saját farmunkat.

Nektek, hogy tetszik a felhozatal? Elégedettek vagytok vele, vagy jobban örültetek volna a Dark Souls: Remastered és Dying Light párosításnak?

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28