Kategóriák: CikkekPC tesztekPlayStation 5 tesztek

Lost Soul Aside – játékteszt

A Lost Soul Aside útja hosszú és viharos volt: a játék első előzetese óta nemcsak a technológia és a piac fordult kettőt, de a fejlesztőből is, a kezdeti néhány személyes indie csapatból lett egy 40 fős fejlesztőstúdió, akiknek minden energiáját felemésztette ez a projekt a 10 éves készülte alatt. A megjelenés előtt a csapat körül kirobbant kommunikációs botrány ráadásul olyan árnyékot vetett a játékra, amitől sokan előre elfordultak. És mégis, a Lost Soul Aside 10 hosszú év után, a Sony kiadásán keresztül eljutott a kezünkbe.

Bár címében ott a „soul”, a Lost Soul Aside nem soulslike, hanem hagyományos, lineáris akciójáték, amely azonnal felismerhetően a Devil May Cry és más old-school hack’n’slash címek játékstílusát vezeti be, egy érdekes, leginkább a Final Fantasy szériában látott sci-fi/fantasy világba. A játékmenet középpontjában a fegyverrendszer áll: négy teljesen eltérő stílusú fegyver (melyek: egy- és kétkezes kardok, dupla lándzsa, és a stílusos kasza) adja az alapot, amelyek mind más tempót, más harci stratégiát képviselnek.

A kasza különösen érdekesen működik: olyan kombó láncokat tesz lehetővé, amivel több ideig a levegőben tarthatjuk az ellenfelet és az összes felszerelt fegyverrel püfölhetjük őket. A fegyvertárhoz társul több aktív képesség, valamint egy olyan harci rendszer, ahol az animációk megszakíthatók, a fegyverek szabadon váltogathatók, és minden a játékos kreativitásán múlik.

A harc dinamikus, gyors, látványos, és ami fontos: könnyen tanulható. Az ellenségek palettája is változatos: lesznek itt mitikus lények, sci-fi robotok és keleti harcosok egyaránt. Egyes főellenfelek külön mechanikákkal fogják tarkítani a harcokat, mint az AoE támadások vagy egy-egy speciális, gyengítést előidéző támadás révén.

A készítők igyekeztek elérhetővé tenni a játékot mindenki számára. Pontos kitérések és tökéletes védések után a játék stamina visszatöltéssel, illetve ingyen bevihető counter lehetőségekkel jutalmaz minket. Ellenkező esetben, ha sorozatosan elhasalunk egy-egy boss ellen, akkor a játék automatikusan segítő tárgyakat ad, így az első végigjátszás gyakorlatilag egy könnyített nehézség érzetét kelti. Ez a hozzáállás egyértelműen a szélesebb közönséget célozza, miközben a rendszer mélyebb rétegei a keményvonalas, Dante must die! nehézséget preferáló játékosoknak lesznek szimpatikusak – főleg a fegyverváltásokkal és animáció-megszakításokkal felépített, hosszú levegőben tartott kombók formájában.

A játékmenetet a harcok mellett platformer és fejtörő részek is tarkítják, melyek fegyverekkel, felhasználható tárgyakkal és fejlődési lehetőségekkel jutalmaznak majd. Bár sokszor ügyesen illeszkednek a fő szálba, előfordul, hogy túlzottan hosszúra nyúlnak, és egy hibánál az egész szakaszt elölről kell kezdeni, ami a sokadik ilyen után frusztrálóvá válik. A fő történet sem tartalmaz semmi különlegeset, sőt inkább sablonosnak mondható: egy átlagos ember hőssé emelkedik, szembeszáll az elnyomó birodalommal és a történet végén megmenti az egész világot. Találkozunk továbbá a szokásos mellékszereplő gárdával is, akik rendkívül érdekes karaktereknek tűnnek, azonban sajnos nem kapnak elég időt a kibontakozásra. A karakterek sokszor felszínesek maradnak, és a narratív csúcspontok sem mindig ütnek akkorát, mint kellene.

Az RPG-elemek között találunk egy-kettő rendkívül kreatívot, amit sajnálatos módon manapság ritkán használnak a fejlesztők. Az egyik ilyen a fegyverek moduláris rendszere, mely segítségével különálló alkatrészekből építhetünk egyedi fegyvereket, amelyek teljesítménye és külseje is változik a felhasznált elemektől függően. A képességfa is kimondottan logikusan lett kialakítva: sok képességponttal feloldott új mozdulat nem önálló támadásként működik, hanem egy lánctámadás következő lépése, mely korábban feloldott technikákra épít.

A Lost Soul Aside tízéves fejlesztéstörténete érződik a végeredményen. A játékmenet a régi idők akciójátékait idézi, és a történetmesélés a legnagyobb vesztese ennek. Sok szempontból inkább „AA” kategóriás játéknak tűnik, ami semmiképp sem baj, hiszen egy látványos világot és egy mély harcrendszert kapunk, és a sablonos dolgok mellett számos egyedi és érdekes rendszer is megbújik. Az is különösen segít a játéknak, hogy a nagyköltségvetésű hack&slash játékok nagy nevei évek óta hiátusban vannak, így egy ehhez hasonló játék remekül be tudta tölteni azt az űrt, amit a Devil May Cry sorozat 6 éves hiátusa, és az, hogy a legújabb Bayonetta játék a Nintendo platformjára kényszerült, mint exkluzív hagytak maguk után.