Hardverhírek

Kedden hivatalosan is lehullhat a lepel az új iPhone 12-modellekről

6 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az utóbbi időszakban az Apple és a Samsung termékei uralták a hazai és a régiós piacokat, amelyre a Xiaomi és a többi kínai márka próbál folyton be-betörni. Mivel a járványhelyzet az okostelefonok eladási adataira is rányomta a bélyegét, a szakma és a piaci szereplők árgus szemekkel követik a főbb eseményeket, és az Apple-nek is igencsak magas a tét, ha a legújabb iPhone-modellekről van szó.

A bejelentéshez és a megjelenéshez közel lassan most már minden részletét ismerni véljük az új termékkínálatnak, ám biztosat majd csak akkor tudhatunk, ha túl vagyunk a hivatalos bejelentésen, és már elérhetővé válik az iPhone 12-modellek, köztük várhatóan az első iPhone 12 mini előrendelése.

Szerencsére erre nem kell sokat várni már, ugyanis október 13-án, kedden este 19:00 órától kezdődik a közvetítés, amelyet a jobb oldali képre kattintva bárki élőben követhet.

Különösen izgalmas részletekre valószínűleg már nem derül fény, ugyanis nagyjából ismertek az árak, az egyes készülékek megjelenésének ütemezése, illetve az is, hogy a készülékek támogatni fogják az új 5G-s szabványt, de nem a leggyorsabb változatát. Kisebb lesz a képernyőn felül a kivágás, de megmarad, így nem lesz teljes üveglap mögé rejtett kamera.

Aki az összes eddig megszellőztetett információra kíváncsi, itt megtalálja mindet: https://www.tomsguide.com/news/iphone-12-release-date-price-specs

Legfrissebb bejegyzések

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28