A kis kedvencek titkos élete – Filmkritika

Az idei nyár sem telhet el cukiságbomba nélkül, és az éppen aktuális animációs gyerekműsort ezúttal a Gru és a Minyonok készítői szolgáltatják, a házi kedvenceket a középpontba állítva.

Ki ne lenne kíváncsi arra, vajon mit művelnek otthon a macskáink, kutyáink, teknőseink, hörcsögeink stb., amíg mi éppen iskolában vagy netán munkában vagyunk? Sokan még addig is képesek elmenni a kérdés tisztázása érdekében, hogy kamerát aggatnak a kedvenceik nyakába. De vajon az megfordult a fejetekben, hogy az állatok esetleg ugyanígy filozhatnak azon, hogy a gazdijuk hová tűnik minden reggel? Vagy elmerengtetek már annak a városi legendának a valóságtartalmán, hogy krokodilok élhetnek New York City csatornarendszerében?

Nos, habár A kis kedvencek titkos élete (megbízható és tudományos) válaszokkal nem tud szolgálni, de legalább ilyen mélyenszántó pillanatokat is tartogat a nézőknek. Mindemellett egy kicsit elnyújtott alapsztori mentén elmeséli Max történetét, akinek idilli világába teljes manccsal beletrappol egy új és óriási méretű lakótárs, Duke, akit a menhelyről hoz el Max gazdija. Összevesznek, közösen kerülnek bajba, és innentől kezdve bejárják New York és Manhattan utcáit és „alvilágát”, miközben pedig folyton menekülniük kell a sintér, valamint a feldühített cukinyuszi, Snowball és bandája elől is.

Ez az a film, amit különösebben nem kell promózni ahhoz, hogy biztosra vehessük, rengeteg gyerekes szülő szakít majd időt arra még a nyári szünetben, hogy beüljön rá a gyerkőcökkel a mozikba. Tele van cuki kis állatokkal, ártalmatlan a sztorija, egyáltalán nem olyan politikailag hiperkorrekt és didaktikus, mint a Zootropolis volt, ráadásul még a felnőttek is jól szórakoznak rajta az elejétől a végéig. Természetesen ettől még abszolút felejthető filmről van szó, amelyre 1-2 nappal a megtekintése után már csak foszlányokban emlékszünk, viszont a másfél órás játékidő alatt garantáltan jól fog szórakozni a család apraja-nagyja.

Ami viszont mégis kiemeli kicsit a tömegből, az két momentum. Az egyik a virsligyáros jelenet (nem tudtam eldönteni, hogy a South Park volt ilyen hatással a készítőkre, vagy egyszerűen csak a Minyonok elkészítése után zakkant meg a stáb ennyire, de az biztos, hogy ehhez jó sok tudatmódosítóra lehetett szükség – vagy az is lehet, átadták a stafétabotot pár percre Max eredeti szinkronhangjának, Louis C. K.-nek), a másik pedig a kicsit szívszorító, érzelmes, de a történetet mégis kellemes érzések kíséretében záró utolsó jelenet. A gond az, hogy ez a két rész teljesen elüt a film többi részétől, és éppen ezért nem is tudták szervesen integrálni az események fonalába, hiszen például Snowball az egyik pillanatról a másikra megy át egy akkora pálforduláson, amit megindokolni szinte képtelenség lenne (bár azt azért a színre lépése óta lehetett tudni, hogy mi áll a frusztrációja és vagányoskodása hátterében).

A kis kedvencek titkos élete tehát egyszer nézhető, szórakoztató darab, ráadásul – animációs filmről lévén szó – 3D-ben is megéri beülni rá (kisebb gyerekeknek talán kicsit ijesztő lehet viszont 1-2 gyorsabb, intenzívebb 3D-s jelenet, illetve a szókimondó Snowball miatt 6 évesnél fiatalabb nézőknek tényleg nem ajánlott), viszont semmivel sem több, mint egy icipicit a kelleténél hosszabbra nyújtott háziállatos roadmovie, kiváló magyar szinkronhangokkal és rengeteg vicces jelenettel, ami pontosan addig képes lekötni minket, ameddig meg nem jelenik a végén a stáblista, és utána máris törli az eseményeket az agyunk. (Jó, azért a minyonos jelmez a végén képes mentális lenyomatot hagyni az emlékezetünkben.)

Nyugodt szívvel ajánljuk könnyed nyári kikapcsolódásnak, de csak 6 éven felülieknek.

Értékelés: 6/10