10 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Mi létezésünk értelme? Mi tesz valakit személlyé, emberi lénnyé? Ezekre a gondolatokra már az Én a Robot című filmben is keresték a választ. Most a The Talos Principle alkotói teszik fel ugyanezeket a kérdéseket és nekünk kell választ találnunk rájuk.

Magunkhoz térve egy éteri, isteni hang szól hozzánk, aki ELOHIM-ként hivatkozik magára. Ez a név a héberül tudóknak bizony sok mindent elárul, lévén Istent jelent. Ez a hang fog terelgetni minket utunkon, melyen különféle rejtvényeket kell megoldanunk és Tetris-elemekhez hasonlatos tárgyakat gyűjtenünk, amikkel újabb helyszíneket nyithatunk meg.

Alapjáraton ennyiről szólna a játék, ám a megvalósítás és a környezet kimondottan egyedi élményt nyújtanak. Azt említettem már, hogy mi magunk egy robotot irányítunk? A helyszínek vegyítik az ókori római, görög és egyiptomi építészeti stílusokat, a modern korszakok vívmányaival, úgy, mint liftekkel és kapcsolókkal, ezen felül a jövő találmányaival is szembesülhetünk az automata lézerágyúk, bombák és lebegő platformok segítségével. Annyira szürreális az egész és valahol annyira egyben van, hogy nem lehet nem szeretni.

A feladványok különféle nehézségűek, van amire pillanatok alatt rájövünk, van aminél a hajunkat fogjuk tépni, de egyik sem megoldhatatlan, csak próbálkozni kell. Van ahol különféle kockákat kell kapcsolókra mozgatni, amik így a súlyukkal aktiválják azokat. Máshol erőtereket kell manipulálni, vagy lézereket átirányítani. Elég sokrétűek a fejtörők és vannak olyanok, ahol egyszerre több mindenre kell figyelnünk. A példa kedvéért: van egy helyszín ahol egy 'A' pontból érkező lézernyalábot kell eljuttatnunk 'B' pontba, úgy, hogy az egyenes terjedését sziklák akadályozzák, így a lézer megtörik, és nem tudja aktiválni a foglalatot. Anélkül, hogy nagyon belemennék a részletekbe, a megoldás egy állványon lévő kristály, lebegő platformra feljuttatása lesz, ami képes lesz közvetíteni a sugarat a megfelelő szögben, így megnyitva előttünk a továbbjutást.

De mitől más ez a játék, mint például a Myst sorozat, vagy akár a Portal? Leginkább egy dologban, és ez maga a narratíva, mely olyan kérdéseket feszeget, amik valószínűleg már sokunk fejében megfordultak, a létezésről, arról, hogy mi valós, mi látszat. A fejlesztők különféle DOS terminálokat helyeztek el, ahol üzeneteket olvashatunk, QR-kódokat fejhetünk meg, hexadecimális kódokat törhetünk fel, ezzel egyre mélyebbre kerülve a történetben és az elmélkedésben. Ám valahol itt van a The Talos Principle negatív pontja is: néha már túlzásba megy a filozofálgatás, nem elég, hogy folyamatosan törnünk kell a koponyánkat egy-egy feladvány megoldásán, ráadásul még ilyen súlyos kérdésekkel is foglalkoznunk kell. Félreértés ne essék, nem feltétlen baj ez, de ennyire tömény mennyiségben megterheli a szürkeállományunkat.

A grafikáról nem szeretnék ódákat zengeni, de megtehetném. Meseszép a kivitelezés, letisztult ám mégis magával ragadó. A karakter mozgása néha megakad (belső, illetve külső nézetből is irányítható), ám ez FPS nézetben nem észrevehető. A zene magasztos már-már éteri dallamokat kínál, de egy idő után ez is unalomba fulladhat, szerencsére nekem inkább tovább fokozta a hangulatot.

A történet elején ELOHIM utasít minket, hogy bármit tehetünk, de a lezárt toronyba ne lépjünk be. Természetesen innentől a dolog rajtunk áll, akár Ádám és Éva esetében, de nem ez lesz az egyetlen döntéshelyzet a történet folyamán, amitől máshogy alakulhatnak a dolgok. A kérdés inkább az, miért ne menjünk be? Ha kipróbáljátok a játékot, megtudhatjátok, én nem csalódtam és örömmel venném a folytatást.

Értékelés: 9/10

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20