Sin and Punishment – Játékteszt

10 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Egy újabb remek címmel bővült a Wii U amúgy sem szűkös, Virtual Console listája.

A Sin and Punishment története mondhatjuk, hogy régre nyúlik vissza: 2000-ben jelent meg Japánban Nintendo 64-re, valamivel később egész pontosan 2004-ben iQue Player-en köszönt vissza Kínában, 2007-ben Wii-re is ellátogatott Virtual Console címként, és még 8 évet kellet várni, hogy Wii U-n is élvezhessük. De lássuk is a játék történetét, hogy mivel is állunk szemben.

Az emberiség jólétét veszélyezteti a túlnépesedés, és az ezzel járó élelmiszerhiány, ezért kitenyésztenek egy új fajt, amit Japán Északi részén kezdenek el tartani, az elnevezésük pedig, Ruffian. Persze a baj is hamarosan érkezik: az új faj elkezd mutálódni és az emberekre támad. Létre jön egy nemzetközi rendfenntartó egység, ami Japánba érkezik, hogy elintézzék a Ruffianokat, de közben érkezik egy titkos szervezet is, a Savior Group, akik a nemzeti rendfenntartók, és a Ruffianok ellen is harcolnak. Itt jön a képbe két főszereplőnk: Saki és Airan. Persze az elengedhetetlen csavar sem maradhat el, ami után már három frontos lesz a harc.

A játékmenet első ránézésre egy szimpla rail shooternek tűnik, de kicsit bővítettek a lehetőségeken: maga a karakter automatikusan halad előre, viszont van lehetőségünk kitérésre, gurulásra, ugrásra, amikkel kitérhetünk a támadások és tárgyak elől. Így nem csak az ellenfelek lelövésére kell összpontosítanunk, hanem a karakterünk helyzetére is. Ráadásul két célzást is kapunk: az elsőnél mi kezeljük, hogy mikor mit/kit lövünk, de lehetőségünk van átállítani, hogy mindig kijelöljön egy célpontot és csak a tüzelés gombot kell nyomkodnunk, de ilyenkor gyengébbek a lövedékeink.

Multiplayer rész is van benne, de különlegessége, hogy csak egy karaktert irányítunk ketten, az egyikünk a célzásért és lövésért felel, míg a másik a karakter mozgásáért. 

Mivel egy mondhatjuk, hogy egy régi címről van szó, így a Wii U lehetőségeket nem használja ki, hogy GamePadre is kapna külön funkciókat, ott is szimplán csak a játék fut, így nem fontos, hogy TV-n nézzük. De maga az irányítás kifejezetten könnyűre és gyorsan megszokhatóra sikerült.

A Sin and Punishment egy nagyon jó játék, ami nem csak történetével nyeri meg az embert. Igaz, hogy már idős a cím így nem kapunk csillogó effekteket, de így rettentően élvezetes és nagyon addiktív. Akinek kimaradt az életéből, de rendelkezik Wii U-val mondhatjuk, hogy egy kötelező vételnek minősíthető.

Értékelés: 8,5/10

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20