A tökéletes modell arra, hogy hogyan adjuk el ugyan azt a játékot kétszer. Félreértés ne essék, ezt teljesen pozitívan értem.
Aki esetleg nem ismerné az eredeti How To Survive-ot, annak röviden úgy tudnám bemutatni, hogy egy nagyon hangulatos zombi RPG játék, Diablora hasonlító irányítással. Csapkodunk, craftolunk és próbálunk mindent megtenni a túlélés érdekében, miközben teljesítjük a küldetéseket.
A fejlesztők tovább gondolták az eredeti felső nézetes koncepciót és külső nézetet adtak a játéknak. Ez persze magával hordozza a nézet pozitívumait és negatívumait. Kezdem először a pozitív dolgokkal:
Mivel limitáltabb a látóterünk, ezért folyamatosan bennünk van az a félelem, hogy vajon mi az, ami a hátunk mögött lehet.
És akkor említsük meg a negatívumokat:
A legnagyobb hátrányt direkt nem vettem bele az előbbi felsorolásba, mégpedig azt, hogy mivel külső nézetből történik a játék, megszűnik a helyi kooperatív játék lehetősége. Ez viszont nagy erőssége volt az eredeti játéknak. Ami negatívumot olvastam róla, azok mindegyike pont ezt sérelmezte. Természetesen a játék leírásában is említi, hogy ez a különálló dlc egy egyszemélyes élményt nyújtó kiadása az eredeti játéknak (ezért aki nem olvasta el, az magára vessen.)
Az üzleti modelljükben szeretném kihangsúlyozni a követendő példát: Aki rendelkezik az eredeti játékkal, az -70%-os árcsökkentéssel veheti meg ezt a különálló dlc-t. Amennyiben például a nyári vásár keretében megvásároltuk az alap változatot (0,69€), akkor a kiegészítő 2,99€-be kerül, tehát összesen 3,68€-t fizetünk a két játékért. Ez az akció viszont csak limitált ideig tart, de a gesztus akkor is értékelendő.
Mivel a játékban lényegesebb változás nem történt, így nem értékelném külön, viszont akinek tetszett a felső nézetes változat, annak ezt a kiadást, ilyen ár mellett, nyugodt szívvel tudom ajánlani. Külön kihívást jelent majd, hogy az elénk álló nehézségeket egymagunk kell leküzdenünk.
A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…
Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!
A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…
A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…
A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…